Románia: Iohannis újabb pofont adott a román kormánynak

Klaus Iohannis román államelnök másodszor is elutasította Adina Florea kinevezését a korrupcióellenes főügyészi tisztségre.

Korábban is írtuk már, hogy a román politikai hagyományoknak megfelelően állóháború alakult ki a kormányfő és az államfő közt. A dolog pikantériája most annyiban változott, hogy január elseje óta Románia tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Iohannis másodszor is elutasította a korrupcióellenes főügyész kinevezését.

Klaus Iohannis arra hivatkozott, hogy az illetékes intézmény nem bocsátotta ki azt az iratot, amely igazolja, hogy Adina Florea nem volt tagja a kommunista titkosszolgálatnak és besúgó sem volt a rendszerváltoztatás előtt. Tudorel Toader igazságügy-miniszter december végén terjesztette fel ismét kinevezésre Floreát, miután Iohannis novemberben már elutasította.

Az állóháború folytatódik, EU elnökség ide, vagy oda.

Iohannis szerdán tájékoztatta levélben Toadert, hogy másodszor sem hajlandó aláírni a kinevezést, mert a törvényes feltételek továbbra sem teljesültek, így az akták nem tartalmazzák azt az igazoló iratot, amely szerint Florea nem működött együtt az egykori titkosszolgálattal, a Securitatéval.

 Érdekesség, hogy majdnem van egy magyar szál az ügyben.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezető tisztsége ugyanis azt követően üresedett meg, hogy tavaly júliusban Iohannis kénytelen volt leváltani Laura Codruta Kövesi volt DNA-főügyészt. Erre egy alkotmánybírósági döntés kötelezte az elnököt. Így Kövesi felmentését az igazságügy-miniszter kezdeményezte arra hivatkozva, hogy mandátuma idején visszaéléseket követett el a DNA.

Kövesi Laura mellesleg magyar férje nevét, Kövesi Eduárdét tartotta meg 2007-es válásukat követően. Ennek okának nem sikerült utánajárnunk, bár mindenféleképpen érdekes, ha egy román származású jogász úgy gondolja, hogy magyar névvel jobban tud érvényesülni Romániában. Mellesleg Kövesi szerdán közölte, hogy a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, amelytől kéri, hogy állapítsák meg felmentése jogszerűtlenségét. Közölte: nem kért sem kártérítést, sem azt, hogy visszahelyezzék a tisztségbe, lépésével azt akarja elérni, hogy “véget érjen Romániában az ügyészek térdre kényszerítése”.

(Forrás: MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre