Iohannis: Romániának nincs miniszterelnöke, a kormányt egy bűnöző vezeti a háttérből

Ezt nem akárki mondta, mint Románia – szász származású, erdélyi – államfője, Klaus Iohannis, a kormányzópárt (szociáldemokraták) elnökéről Liviu Dragneáról. Iohannis kirohanását az váltotta ki, hogy Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök az alkotmánybíróságnál emelt panaszt ellene.  

Államfő vs. kormányfő

Klaus Iohannis ugyanis két hete halogatja a Dancila által kért újabb minisztercserék jóváhagyását. Iohannis leszögezte, hogy nem alkotmányos, hanem politikai ügyről van szó, amely nem a testületre tartozik, de a kormány lépése után most már biztosan nem fog új minisztereket kinevezni, megvárja az alkotmánybíróság döntését.

Jobboldal vs. baloldal

Hozzátartozik a történethez, hogy szociáldemokraták még novemberben nyolc miniszter lecseréléséről döntött. Ebből a nyolcból kettő miniszterjelöltet utasított vissza az államfő, majd amikor Dancila helyettük is újakat jelölt, Iohannis elnapolta a döntést arra hivatkozva, hogy a szociáldemokraták túl gyakran váltogatják a minisztereket.  

(MTI)