Törőcsik Mari Házat alakítanak ki Pélyen

A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Törőcsik Mari szülőházát:

Törőcsik Mari Házzá alakítják át.

A kedves gesztust a Magyar Közlöny csütörtöki száma közölte. A vonatkozó kormányhatározat szerint az ingatlant, amely jelenleg művelődési ház és önkormányzati tulajdon, az állami tulajdonba vételt követően felújítják és bővítik. Az épületben közösségi könyvtárat, valamint diák- és turistaszállást alakítanak ki.

A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a „Pély-Községünk, Szülőfalunk Alapítvány” milyen feltételrendszer mellett képes üzemeltetni az épületet. A határozat szerint a cél ugyanis az, hogy a szülőház „muzeális intézmények rendszerébe” integrálhassák.

A 83 éves színésznő a Heves megyei Pélyen látta meg a napvilágot 1935. november 23-án. Életútján felsorolni is nehéz, hiszen 1954 óta aktív színész. Színházi szerepein túl filmekben is maradandót alkotott. 1976-ban a „Déryné hol van?” című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon.

 

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre