Ez a mi színes valóságunk

Közös kiadvánnyal készült a POKET és az Autistic Art, erről mesélt nekünk Tarr Hajnalka képzőművész és Vecsei H. Miklós színművész.

Karácsonyra a POKET és az Autistic Art közös kiadvánnyal készült. Az Autistic Art művészeti programja ma már hat autista lakóotthonban működik, és ez a rajzterápia lehetővé teszi, hogy olyan módon megnyíljanak a rajzokon keresztül, ahogyan szavakkal sosem lennének képesek.

A fiatalokkal megtelt teremben egy baráti beszélgetéssel kezdődött a csütörtök esti bemutató, ahol Vecsei H. Miklós, a POKET zsebkönyvek alapítója beszélgetett az Autistic Art-tól Bella Viktóriával, Kovács Henriettával, Tarr Hajnalkával és Petényi Tiborral. Henri Gonzo akusztikus koncertjét karácsonyi vásár és a II. POKET találkozó követte.

Tarr Hajnalka képzőművésszel és Vecsei H. Miklós színművésszel beszélgettünk a legújabb kiadványukról, az Alice Csodaországban-ról, autizmusról és művészetről.

Fotó: vasarnap.hu

Vasárnap.hu: Hogy jött a közös munka az Autistic Art-tal?

Vecsei H. Miklós: A POKET Zsebkönyvek egyrészt olvasás népszerűsítés, másrészt egy közösségépítő kezdeményezés. Azoknak az embereknek a közösségét szeretnénk életre hívni, akik egy emberibb, színesebb, egymásra figyelőbb városi létezést képzelnek el. Tudom, hogy sok alapítvány tűz ki hasonló célokat, ezért igyekszem megkeresni őket egy-egy közös projektre, hogy megismerjük és esetleg segítsük egymást. Az első ilyen találkozás a GreenGo volt, a közösségi autóhasználás, a második a Hosszúlépés csapata, akik sétákat szerveznek Budapesten, most a harmadik pedig az Autistic Art.

Vasárnap.hu: Fontosnak tartottad, hogy a fogyatékosok világát kicsit közelebb tud hozni a társadalomhoz?

Vecsei H. Miklós: Ha fogyatékos emberek művészetéről van szó, a legtöbb ember lesajnálással gondol erre, magunkra erőltetve élvezzük ezt a művészetet. De az Autistic Art csapata zavarba ejtő minőségben gondolkodtat el minket azon, hogy melyik valóságlátás, illetve melyik művészet az úgymond igazibb. Magyarországon megközelítőleg 100 ezer autista van, egész világon átlagosan minden 68. ember valamilyen autizmussal él. Arra figyelmeztet a velük való találkozás, hogy az autizmus nem egy konkrét betegség, minden egyes autista egy egészen más valóságot lát. Nekem már a színházban is az alapmániám, hogy mi a valóság, melyikünk valósága az igazi.

Vasárnap.hu: Van személyes kötődésed ehhez a misszióhoz?

Vecsei H. Miklós: A szüleim szociális munkások, ezért gyerekkorom óta rengeteg kapcsolatom van hasonló alapítványokkal. A bátyám középsúlyos értelmi fogyatékos, de az érzelmi intelligenciája nagyjából háromszor olyan magas, mint az enyém. Ha leülök vele beszélgetni, elmondom a fájdalmamat, eszméletlenül figyel, meghallgat, gondolkozik, és utána a legpontosabb diagnózist adja a lelkemnek, és hogy mire van szükségem. Ő a kerekesszékében csak szeretet akar kapni, és ezt nyíltan érezni is. Míg mi mindannyian szeretet akarunk kapni, de ez valahogy mégsem mindig érződik, eltussoljuk. De ő ebből a nyitottságából az eddigi 33 éve alatt tulajdonképpen mindig figyelt, megfigyelte, hogy ki hogy működik, mire reagál, és hogy ki hogy szeretne szeretetet kapni. Ennek következtében nagyon pontosan látja az érzelmeket.

Vasárnap.hu: Miért pont az Autistic Art?

Vecsei H. Miklós: Illusztráltatni akartam a könyvet, hatásvadász nevek nélkül, ezért kerestem meg az Autistic Artot. Szerettük volna, ha karácsonykor nem egy bestsellerrel vagy egy könnyen eladható névvel jönnénk, hanem egy elcsendesítő, gondolatébresztő kötettel akarunk jelentkezni.

A POKET kiadványban szereplő rajzok olyan autista művészek rajzai, akik általában nem tudnak beszélni. Az ő kommunikációjuk a rajz. Mind az olvasás, a rajz, a közösség, a szociális érzékenység és a színházművészet találkozik egy kiadásban. Sokan nem tudják, hogy Kosztolányi Dezsőnek van egy Alice Csodaországban fordítása, és mi ebben a fordításban jelentettük meg a könyvet.

Vasárnap.hu: Hogyan jelenik meg az ő valóságuk a könyvben?

Vecsei H. Miklós: A beszélgetésen elhangzott, hogy Kristóf, aki mindig manót rajzol, hintázni szokott, és minden napszakban egy napsugár sáv mindig máshol érinti őt és ő ezt érzékeli, hogy hol érinti, és egy napon keresztül hintázik és érzékeli, ahogy minden egyes találkozáskor végigsimít rajta ez a fénycsík. A figyelmük gyakran egyáltalán nem szétszóródott, hanem egy egészen kis dolgot a legmélyebb részleteiben lát.

Kalocsai Nóri úgy rajzolja a fogakat, körbe, mint egy ceruzahegyezőt, mert annyira részletesen látja a világ képeit, hogy magát a fogsort is több részben látja, azonosítja a száj mozgásával, ezért az ő valóságában egy száj úgy néz ki, hogy a fogak körben vannak. Ezek mind olyan változások a mi átlagos látásmódunkhoz képest, amiről nem lehet azt mondani, hogy ő rosszul látja. Ő mást érzékel, de ettől az ő valósága ugyanolyan igazi, mint a miénk, és ez engem elképesztően izgat, főleg alkotóként.

Fotó: vasarnap.hu

Vasárnap.hu: Mit tanulhatunk az ő valóságukból?

Vecsei H. Miklós: Az őszinteséget, legtöbbjüknek sosincsenek udvariassági köreik. Ugyanakkor nehéz mindenfajta fogyatékosságról beszélni, mert olyan, mintha magas lóról beszélnénk. Könnyű „egészségesen” mondani, hogy jaj bár látnék így, bár éreznék így, közben pedig ők cipelik a legnagyobb terheket, amiket nem lehet megváltoztatni. Ettől függetlenül szerettem volna, ha a POKET közösség találkozik egy párhuzamos valósággal, és nem úgy tekint az autistákra, hogy fogyatékos vagy beteg emberek, hanem hirtelen mindenki magára ismerjen, hogy hoppá, bár nekem van egy saját valóságom máshogy is lehet látni a világot.

Tarr Hajnalka: Számomra az autisták olyanok, mint egy furcsa fizikus társaság, akik nem állnak szóba a valósággal. A saját rendszerükben élnek, és egy tapodtat sem alkalmazkodnak, de nem dacból, hanem mert nem képesek rá. Ezzel szemben mi sokszor vágyunk arra, hogy bárcsak ne alkalmazkodnánk a külvilághoz, bárcsak önmagunk lehetnénk szabadon. Mi ösztönösen érzékeljünk, mit vár el tőlünk a külvilág, és ehhez alkalmazkodunk ruházatban, kommunikációban. Egy autista csak önmaga tud lenni, és ez egy normális ember számára elérhetetlen állapot, egy szinte megvalósíthatatlan idea.

Vasárnap.hu: Már 2009 óta vezeted ezt a művészeti programot. Máshogy nézel a világra?

Tarr Hajnalka: Az autistákkal való munkám megértette velem, hogy nekik különösen nehéz ehhez a valósághoz úgy kapcsolódniuk, hogy az ő életük a mi normáink szerint könnyű legyen. Számomra egyszerre volt megrendítő, izgalmas és szép, hogy az autizmusuk akaratukon kívül egy olyan belső valósághoz köti őket, egy olyan belső rendszerben élnek, amivel nagyon nehéz felvenni a kapcsolatot.

Senki se tudja a valóságot maximálisan megérteni, és abban jól funkcionálni, ez mindenkire jellemző. Az autistáknál egészen nagyban láttam, hogy mennyire sokféleképpen létezünk. Az ő létezésük nagyon sajátos, az összes nehézségével, szépségével és megválaszolatlan kérdésével együtt.

Vasárnap.hu: Hogyan tudsz ilyen közeli kapcsolatot kialakítani velünk?

Tarr Hajnalka: Ugyanaz a recept, mint mindenkivel. Megpróbálod felvenni az ő hullámhosszát. Mind olyanok vagyunk, mint egy külön rádiócsatorna, össze kell hangolnunk egymást, csak ez egy autistánál nem annyira egyszerű.

Akikkel én foglalkozom, nagyon mélyen érintett autisták, sokan nem is beszélnek. Ő valamit csinál, vagy rajzol, vagy csak van, pergeti a homokot a kezében, és én mellé ülők, és megpróbálom azt a lényt magamban megteremteni, ami ő.  Olyan tempójúvá válok, mint ő, ahol egy mélyebb ponton tudunk kapcsolódni. A rajzolás ezért nagyon jó terep, mert adhatok neki papírt, színeket, kihegyezhetem a ceruzáit.

Az autisták szívesen csinálnak sokszor ismétlődő dolgokat, így vannak, akik már nyolc éve rajzolnak. Sokaknak jól esik, ha egy kicsit kizökkentjük őket, de csak pont annyira, amennyi még nem borítja fel a rendjüket. Vannak, akiknek feladatot adunk, kipróbálnak új eszközöket, de alapvetően nem befolyásoljuk őket, inkább egy kicsit változatossá tesszük a saját világukban való közlekedést a rajz segítségével.

Vasárnap.hu: Ennek a munkának a gyümölcsét láthatjuk az Alice Csodaországban?

Tarr Hajnalka: A könyvben lévő rajzok az autista rajzolók és grafikusi szerkesztők munkájának közös eredményei. Adva vannak az autista rajzok, és a Tibornak nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy a különböző alkotók különböző rajzaiból kiragadott figurákat meg motívumokat hogyan rakjon össze úgy, hogy abból egy történet keletkezzen.

Az Autistic Art Alapítvány és a POKET közös karácsonyi kiadványa már az automatákban megvásárolható.