Kötelező lesz beadatnunk a bárányhimlő elleni oltást

Várhatóan 2019 őszétől lesz a bárányhimlő elleni védőoltás a Nemzeti immunizációs program része - írta a Világgazdaság csütörtöki számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlésére hivatkozva.

A lap érdeklődésére a tárca közölte: hamarosan kiírják az oltóanyagra a közbeszerzést. A védőoltás bevezetésének pontos időpontját és az oltandók körét szakmai szempontok határozzák meg. Ennek megfelelően egy- és kétéves kor között adhatják majd be a védőoltást, az oltási naptárba beillesztve.

Ezek alapján a szülőknek nem választható lehetőség lesz a jövőben, hogy beadatják-e az említett védőoltást, hanem kötelezően minden kisgyermek megkapja majd. Sok szülő – és talán az orvosok egy része is – azon a véleményen van, hogy a bárányhimlő elkapása biztosabb védettséget nyújthat a betegség felnőtt korban való, súlyos kockázatok kialakulásával járó fajtájival szemben. Nem egy páciens a gyermekkori védőoltás ellenére fertőződött meg felnőtt korára.

A kötelező védőoltások nem beadatása súlyos szülői vétségnek és a gyermek elhanyagolásának minősülő tett a mai gyakorlatban, amely gyámhivatali intézkedéseket vonhat maga után.

Az országban két gyógyszergyártó cégnek van bárányhimlő elleni oltóanyaga – olvasható a cikkben.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre