Az MSZP áll a szerdai parlamenti rendbontás mögött

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elismerte, hogy pártja szervezte a szerdai parlamenti akciót. 

MTI/Máthé Zoltán

Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan azt mondta, ő maga kezdeményezte mind a saját frakciójában, mind pedig a többi párt felé, hogy tiltakozásul foglalják el az elnöki pulpitust.

Az MSZP elnöke azt is elmondta, hogy arra külön kérte, illetve felszólította a képviselőket, hogy ne kövessenek el semmilyen erőszakos cselekményt.

Tóth Bertalan közölte, úgy döntött, hogy kiáll az MSZP képviselőcsoportja és minden egyes képviselője mellett, és szolidaritást vállal velük, bármi is történik az elkövetkező időszakban.

Azt is hozzá tette visszautasítják Kövér László házelnöktől elhangzott „fenyegetéseket”, melyek a képviselők megbüntetésére vonatkoznak.

Elmondása szerint képviselőik a parlamentben nem alkalmaztak erőszakot, azt azonban hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy az egypárti fideszes szabályokat minden esetben betartották volna és azt se, hogy be fogják tartani.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is ,hogy a szocialista képviselők vállalják tetteikért a felelősséget, mert jogellenesnek, törvénytelennek tartják azt az eljárást, mellyel átverték a „rabszolgatörvényt” az Országgyűlésen.

Tóth Bertalan elmondta, hogy mindent elkövetnek, hogy „megsemmisítsék” a törvényt, ennek érdekében pedig közös ellenzéki fellépést javasolnak.

Közölte, hogy minden ellenzéki pártot meghívott csütörtökre, hogy a közös fellépésekről, kezdeményezésekről egyeztessenek.     

Tóth Bertalan úgy véli, a Fidesznek azért is fontos a „rabszolgatövény”, mert a párt mögötti holdudvar a saját dolgozóiból akar rabszolgát csinálni azokban az ágazatokban, melyekben érdekeltségeik vannak.

Azt is bejelentette, hogy pártjában „munkásparlamentet” szerveznek. Januártól minden megyeszékhelyen találkoznak szakszervezeti vezetőkkel, munkásemberekkel és civil szervezetekkel, majd május 1-jén megtartják a „munkásparlamentet”, melyen bemutatják „a munka törvénykönyvét, melyet a munkások keze írt és nem a fideszes oligarcháké”.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre