Meghalt Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő

Meghalt 69 éves korában Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő. Temetéséről később gondoskodnak majd – közölte a család a Népszavával.

Donáth László Budapesten, Miskolcon, Ózdon és Sajókazán dolgozott evangélikus lelkészként. A Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő volt 1994 és 2010 között, de a pártnak nem volt tagja. 2010-ben Balsai Istvánnal szemben maradt alul a budapesti 2. választókerületben.

Édesapja Donáth Ferenc politikus, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. Három gyereke született, köztük Donáth Anna, a Momentum korábbi elnöke és európai parlamenti képviselője. 

2021-ben szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt a bíróság nem jogerősen egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Másodfokon 2024-ben a szeméremsértéssel kapcsolatos ítéletet hatályon kívül helyezték és a könnyű testi sértés vádjáért mérsékelték a pénzbüntetést. Jogerős ítélet nem született.

Címlapkép: Facebook.com/Donáth László

'Fel a tetejéhez' gomb