A kormány döntött a vásárok védelmének megerősítéséről

Csütörtöktől a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Magyar Honvédség katonai rendészeti egységeivel megerősítik a karácsonyi vásárok védelmét. Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója elmondta csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy komolyan veszik a terrorfenyegetést és az emberek biztonságát, ezért döntött a kormány és a nemzetbiztonsági kabinet a megerősítés mellett.


MTI/Mohai Balázs

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárnál tartott sajtótájékoztatón Bakondi György elmondta, hogy a kormány áttekintette a strasbourgi merénylet után a biztonsági intézkedéseket és döntött a vásárok védelmének megerősítéséről, fenntartva, hogy a magyarországi veszélyeztetettség nyilvánvalóan nem éri el azt a szintet, amely Strasbourgban vagy szerte Nyugat-Európában tapasztalható.

Bakondi György kiemelte azt, hogy az intézkedéseket a polgárok biztonsága, a belbiztonság szilárdan tartása miatt hozták meg.    

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kontrát Károly, a tájékoztatón elmondta, hogy a kormány számára a magyar emberek biztonsága az első.

Országszerte 160 helyszínen tartanak karácsonyi vásárt és ezek védelme érdekében együttműködik a rendőrség a TEK-kel és a katonai rendészekkel.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: Budapesten négy járőrpár vesz részt a feladat végrehajtásában, vidéken pedig Győrben, Székesfehérváron, Kaposváron, Debrecenben, Szolnokon és Hódmezővásárhelyen két-két katonai járőr segíti a rendőrök munkáját január 1-jéig. 

Németh Szilárd emlékeztetett a keddi, Strasbourgban történt terrorcselekményre, melynek elkövetőjét még nem tudták elfogni, és csütörtökön a támadás harmadik áldozata is meghalt. Azt is hozzátette, hogy a gyanúsítottat, egy algériai származású, Strasbourgban született francia állampolgárságú férfit évek óta megfigyelés alatt tartották a hatóságok.

Az államtitkár elmondta: a támadás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ideérkezett migránsok integrációjára alapuló migrációs politika kudarcba fulladt. Tetézi a helyzetet az ENSZ migrációs csomagja és az Európai Parlament döntése a migránsvízumokról. Kiemelte, hogy ilyen körülmények között tartják meg minden keresztény országban a karácsonyi vásárokat, ezeknek a biztonsága került veszélybe Európában.

Németh Szilárd kihangsúlyozta: Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, „mert nem dőltünk be a migránspolitikának, amit ránk próbáltak erőltetni”, így sikerült megőrizni az ország biztonságát.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre