Lehetetlen dolgokat tervez a WWF a Csarna-völgyben

Jelenleg is létezik a Csarna-völgyi kisvasút, a működtető önkéntes egyesület szerint a WWF nagyokat csúsztatott kommunikációjában. Varga Zsombor, a Kisvasutak Baráti Körének elnökségi tagja azt mondta, egy olyan hecc kampány indult el, amelyben azt állította a WWF, hogy a kisvasútépítés és – működtetés, valamint a hiúzok élőhelye egymást kizáró alternatívák, ez azonban nem igaz.

Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, adott egy kisvasút Kemencén, amelynek alsó szakaszát az elmúlt években helyreállították, a maradék, mintegy három kilométeres szakasz felújítása várat magára. Adódott egy lehetőség, amelynek köszönhetően rendbe tették volna a fennmaradó szakaszt is. A beruházás idén őszre már engedélyeztetési szakaszba lépett, azonban a kivitelezés közeledtével a WWF civil természetvédelmi szervezet a fejlesztés ellen szervezett petíciót és ellenkampányt. Kommunikációjukkal szinte taroltak, a beruházás pedig meghiúsult. 

A WWF petíciója szerint a Börzsönyben meglévő öt kisvasút mellé épülhet a Csarna-völgyben is egy. Ez egy, az értelmetlenség látszatát keltő hatalmas álhír, ugyanis a Csarna-patak völgyében jelenleg is működik a kisvasút, melyet a Kisvasutak Baráti Körének önkéntesei működtetnek, s nagyrészt az ő társadalmi munkájuknak is köszönhető, hogy hétvégenként a természetbe kiránduló családok és gyermekcsoportok utazhatnak az erdei vasúttal. A vasútpálya meglévő, ám felújításra szoruló részének megújítását szeretnék elérni a társaság önkéntesei.

Varga Zsombor, a Kisvasutak Baráti Körének elnökségi tagja azt mondta, egy olyan hecc kampány indult el, amelyben azt állította a WWF, hogy a kisvasútépítés és – működtetés, valamint a hiúzok élőhelye egymást kizáró alternatívák, a patakban pedig petényi márna és az ott élő más állatok el fognak pusztulni, mert buldózerekkel túrják majd végig a területet, és ki lesz betonozva a völgy.

Nem tudjuk, hogy honnan vették ezeket az állításokat, ilyen a környezetvédelmi hatástanulmányban sincs és a vasutakat sem így építik. Mindenki megnézheti azonban, hogy a meglévő szakaszon sincs így. Emellett a hiúz nem ebben a völgyrészben él, hanem fent a belső Börzsönyben, látogatóktól elzárt területen. Sokkal nagyobb a vadászterülete, mint ez a kicsi 30-40 méter széles, nagyjából két kilométeres völgy. Az emberek most is itt járnak, hiszen ott vezet a Kék Túra Útvonal és a Mária út. Nonszensz tehát, amit a WWF állít – fejtette ki véleményét Varga Zsombor.

A vasút jelenleg is ott áll

Hozzátette: a WWF azt állította, hogy új vasút épülne a területen, de ez sem igaz, hiszen a vasút jelenleg is ott áll. Egy felújításról van szó. Vannak olyan szakaszai a vonalnak, amelyek épek, és vannak, amelyek korszerűsítésre szorulnak.

A WWF megkereste a Kisvasutak Baráti Körét, lehetetlen dolgokat terveznek a „Zöldek”

Varga Zsombor elmondta, hogy ha valóban a természeti állapot előállítása lenne a cél, az azt tenné szükségessé, hogy mini vonszoló géppel hordják le a síneket a völgyből. Lapunknak elmondta, hogy ott 100-1000 tonnákat kellene mozgatni, hiszen hidak, hídgerendák vannak jelenleg is a völgyben, amelyeknek darabja 6-8 tonna. Ráadásul ezek le vannak betonozva, így ezeket csak úgy lehozni a völgyből képtelenség.

Varga Zsombor úgy fogalmazott: a WWF petíciójában azt kifogásolta, hogy majd a felháborodást keltett felújítás során buldózerekkel tapossák szét a szalamandrákat és az állatokat, most pedig érthetetlen, hogy mi a következő lépés. Ők akarnak esetleg lánctalpassal felmenni és bontani? Kérdem én, hogy ilyenkor nincs ott a hiúz, a szalamandra, a többi növény és állat, amelyekről beszélnek?

Hozzátette: kommunikáltak valamit, ezzel elérték azt, hogy lett közel hetvenezer ember, aki aláírt valamiféle petíciót, és van az igazság, ami egy másik oldal.

Elmondta, hogy a kisvasút felújításával naponta két vonat menne fel és jönne le. Így vélhetően kevesebb lenne a gyalogos turista a völgyben és nem kellene annyi szemetet összeszedniük az önkénteseknek utánuk.

Tizennyolc év alatt megépítettük itt is a vasutat és semmi probléma nem volt eddig, nem ártottunk a környezetnek, ugyanúgy ott vannak a szarvasok, a fekete gólya és az egyéb említett állatok a sínek mellett, ahogy előtte – fogalmazott és hozzátette: a WWF-et egyszer sem láttuk az elmúlt két évtizedben a völgyben takarítani.

Iratkozzon fel hírlevelünkre