A település 1922-es várossá nyilvánítása előtt harminc évvel folyt már a nemzetközi hírű üveggyártás. Az ezredfordulót követően azonban a nógrádi iparmedencében szinte teljesen megszűnt ez a tevékenység, a gyárat 2009-ben felszámolták. 

Az Öblösüveggyártás Hagyományápoló Egyesület és a levéltár emlékező rendezvényén Szabó Sándor kormánymegbízott, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője nyitotta meg a Pillanatképek, dokumentumok a Salgótarjáni Öblösüveggyár és dolgozóinak életéből című kiállítást. Beszélt arról, hogy több évtizede olyan zajokkal, hangokkal telt meg a gyár környékén a levegő, amelyek azóta is hiányoznak: a csörömpölő üvegé, a kemencék „lélegzetvételéé”.

Arra is kitért, hogy a három műszakban dolgozó gyárakhoz reggel öttől este hétig jártak a munkásbuszok, csak az öblösüveggyárban és a tűzhelygyárban több mint ötezren dolgoztak.

A gyár Salgótarjánnak és környékének is hiányzik, a kormánymegbízott bízik még a feltámadásban.

A hagyományápoló egyesület elnöke, Sarló Béla, megemlékezett arról, hogy az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. 1893-ban helyezte üzembe salgótarjáni palackgyárát Lukács Béla Huta néven. A gyár 1992-től, részvénytársasággá alakulásától ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. néven működött. 

Működése 110. évfordulóján, 2003-ban, 965-en dolgoztak a gyárban, mintegy 2500 féle kézi és gépi gyártású terméket állítottak elő, termékeik kétharmadát külföldön értékesítették. Húsz országba szállítottak rendszeresen, az export 80 százaléka az Egyesült Államokba, Franciaországba, Olaszországba, Németországba, Japánba és Csehországba került.

Az elnök ismertette, 1927-ig kézi gyártással, szűk termékszerkezettel, fejletlen technológiával dolgoztak. Akkor szerezték be az első félautomata gépeket, majd 1929 és 1933 között Németországból, Csehországból, Ausztriából hoztak üvegfúvókat és éppen a gazdasági válság idején kezdődött a minőségi gyártás, a díszített, gravírozott kelyhek, korsók, vázák előállítása.

Sarló Béla beszélt a munkafolyamatokról is. Mint mondta, nem volt könnyű megfelelő minőségű alapanyagokból megfelelő minőségű keveréket gyártani, az üvegolvadékot pedig 1300-1600 Celsius-fok közötti hőmérsékleten állították elő.

A termékek egy része megfelelt az „üvegszobrászatnak” – tette hozzá, kitérve arra is, hogy 1970-ben önképzés után kezdett dolgozni a később nemzetközi elismerést is szerzett salgótarjáni gravírozó brigád.

A gyári kulturális és sportéletet is bemutatják fotókkal, dokumentumokkal a levéltári kiállításon. Látható egy 1963-ban kiadott kötet a színjátszó szakosztály 50 évéről, az egyik vitrinben a Magyar Üvegipari Munkások Országos Szabad Szakszervezete tagsági könyve is helyet kapott, de a tárlat látogatói láthatják Jermendy Károly gyárigazgató Üveghibák lényege, oka és azok megelőzése című, 1948-ban kiadott könyvét is.

(MTI)