Látogatóközpontot építenek a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg - mondta a környezetügyért felelős államtitkár a létesítmény alapkőletételén Fenékpusztán.

Rácz András ismertette, hogy a központ földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési rendszerrel épül meg. A Fekete István Emlékhely fejlesztését is magában foglaló projekt több mint 1 milliárd forintos uniós támogatással valósul meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nemzeti parkigazgatóságok mára a hazai ökoturizmus legjelentősebb tényezőivé váltak. Ezek működtetik a mintegy 700 magyar ökoturisztikai létesítménynek a felét. Éves szinten 1,6 millió regisztrált és ennél sokkal több nem regisztrált látogatót vonzanak túraútvonalaikon, tanösvényeiken. Az elmúlt 6-8 évben egyébként 50 százalékkal nőtt az érdeklődés ezen látogatóhelyek iránt.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre