Földet ajándékoznak a harmadik gyermeket vállaló szülőknek Olaszországban

Olaszországban a születések aránya a legalacsonyabb

Az olasz kormány úgy tervezi, hogy földet ajándékoz a 2021-től harmadik gyermeket vállaló házaspárok számára - értesült az Alateia. Az így megkapott földet 20 éven át művelni kell. Az intézkedéstől azt várják, hogy az európai viszonylatban sereghajtó Itáliai-félszigeten növekedjen a születések aránya. A kormány számára pedig az is előny, hogy az átadott földek karbantartás is megoldódik.

Gian Marco Centinaio mezőgazdasági miniszter megjegyezte: valami szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi gyerekvállalási tendencia megforduljon. Ezért támogatja ezt a minisztérium, előnyben részesítve a vidéki területeket, ahol még mindig nagyobb számban születnek gyermekek.

A “Land-for-Children” elnevezésű kezdeményezést nem szervezeteknek, hanem házaspároknak ajánlják fel. Külföldiek csak akkor vehetnek részt a programban, ha már minimum 10 éve az országban élnek.

A közelmúltban arányait tekintve a legkevesebb gyermek az olaszoknál született. A tervezett intézkedéssel a kormányzat válláról leveszik az állami tulajdonú területek gondozását és serkentik a gyerekvállalási kedvet az országban. Az akciót inkább nevezhetjük azonban hitelnek, mint átadásnak, mert a megkapott föld műveléséről 20 éven át gondoskodni kell.

(forrás: alateia.org)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Füst Fesztivált rendeznek a Dunakanyarban
Az ellenzék a magyarok többségének akaratával szemben menetel
Merkel protezsáltja, Kramp-Karrenbauer elindítja kampányát az elnöki posztért