Sok gyermek marad magára Romániában

A százezret közelíti Romániában azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik; többségüknél érzelmi és viselkedési rendellenességek figyelhetők meg – írta csütörtökön a Hotnews.ro hírportál a Román Statisztikai Hivatal átfogó tanulmányát ismertetve.

2017 végén 77 471 olyan kiskorút tartottak nyilván Romániában, akinek egyik szülője és 17 425-öt, akinek mindkét szülője külföldre távozott. Tanáraik beszámolói szerint gyakran hiányoznak az iskolából, ottani teljesítményük, érdeklődésük csökken, kommunikációs és érzelmi zavarokkal küzdenek, könnyen apátiába esnek, vagy éppenséggel hiperaktivitással, szóbeli és fizikai erőszakkal próbálják felhívni magukra a figyelmet.

A legtöbb hátrahagyott gyermek (több mint 31 ezer) az ország észak-keleti  térségében él. A legkisebb arány a fővárosban és az ország nyugati régiójában figyelhető meg, ahol az ország lakosságának 20 százaléka, de a hátrahagyott gyerekek alig két százaléka él.

A statisztikai intézet szerint a vendégmunkások által hátrahagyott gyerekek alig több mint 40 százaléka részesül egyéni vagy csoportos tanácsadásban. Több mint háromnegyedüket anyjuk, tíz százalékukat apjuk neveli egyedül, öt százalékukat nagyszülők vagy más családtagok gondjaira bízták a külföldre távozott szülők.

A statisztikai kimutatás szerint tavaly csaknem 220 ezer román állampolgár költözött egy évnél hosszabb időszakra külföldre. A legtöbben közülük Nagy Britanniában (23 százalék), Olaszországban (20 százalék) és Spanyolországban (13 százalék) telepedtek le.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre