Az elmúlt hétvégén Romániában népszavazást tartottak arról, hogy módosítsák-e a család alkotmányos megfogalmazását, amelyben jelenleg nincs konkrétan megfogalmazva, hogy az egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házassága. Eredményre vezet-e a leegyszerűsített, populista politikai kommunikáció vagy inkább megoszt és tovább szélesíti a már így is jókora szakadékot? Vélemény. 

Még az elején meg kell említeni, hogy a román polgárjogi meghatározás szerint házasságot csak férfi és nő köthet egymással, erről pedig kevesebb szó esett, mint amennyi szükséges lett volna. Az érem másik oldala viszont az, hogy idén szeptember óta a külföldön kötött homoszexuális házasságokat a román törvények is elfogadják, egy bonyolult, a szabad tartózkodáshoz való jog körül kialakult uniós döntés alapján.

A fentiekhez hozzátartozik az is, hogy milyen jogi hierarchia szerint tekintünk erre a kérdésre. Mert az államok szempontjából fő szabály szerint az adott ország alkotmánya vagy alaptörvénye az elsődleges, ami így a legmagasabb helyen szerepel a hierarchiában. Emellett pedig ott van az Európai Uniós jog, amely adott esetben felülírhatja a tagállami jogot ha az sérti például az uniós értékeket és alapelveket. Ahelyett, hogy túlzottan elmennénk a jogértelmezés irányába, a kérdés egy másik aspektusára kell felhívni a figyelmet.

hirdetés

A populizmus mint eszköz a közbeszédben

Adott egy közéleti kérdés, jelen esetben a család és közvetetten a házasság fogalma, amely, ha előkerül, az egyik legvitatottabb kérdés a politikai témájú közéleti viták során. A keresztény történelmi egyházak és a hívek nagy részének véleményében nincs változás, a család fogalma továbbra is egy férfi és egy nő Isten előtti szövetségét jelenti. A másik oldalról – és ezzel eljutunk a mi és ők alapproblémájához – a kiterjesztő, liberális értelmezés rendkívül népszerű a fejlett, nyugati és jóléti államokban, ahol a homoszexuális házasság egy teljesen elfogadott dolog, és ezeket a párokat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a heteroszexuális párokat.

Jelen esetben nem erkölcsi konklúzió megvonása a cél és nem is a népszavazás eredményei az érdekesek, hanem az, hogy a populizmus hogyan öli meg a párbeszédet és lehetetleníti el a két tábor közötti szakadék áthidalását. Amikor arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Jézus elment a leprások közé is, azzal nem arról van szó, hogy a homoszexuális közösséget hozzájuk hasonlítanánk. Akinek itt nem esik le a tantusz, hogy elsősorban a párbeszédről lenne szó, ott önkéntelenül is felmerül annak a lehetősége, hogy szándékos árokásásról van szó, amivel a liberális oldal többet árt, mint használ,  és aminek a levét ráadásul nem az alapvetően konzervatív oldal issza meg. 

Értékek a törvények mögött

Az is fontos, hogy a szélsőséges véleménynyilvánítás eszközeit és módjait ne mentsük fel a felelősség alól, mert bizony a hangos “buzizás” még nem vezetett eredményre, de az egyházat és a mérsékelt konzervatív oldalt semmiképpen sem lehet ezzel vádolni. Amit mindenképp látni kell, hogy van egy tanítás, ami megalapozott, érvényes és amit nem szeretnénk feladni. Az egyház tanításának egyik direkt formája a törvények és útmutatások megfogalmazása, ami mögött ott van az isteni gondviselés és az, hogy Ő jót akar, nem pedig rosszat, felemelni próbál (ha hagyjuk), nem pedig elnyomni.

Ameddig nem értjük meg a törvények mögötti értékek védelmét, addig arra sem jöhetünk rá, hogy azok Isten szeretetéből eredeztethetőek.

Visszatérve a múltheti román népszavazáshoz, azt lehetett látni, hogy az emberek ismét elkezdtek foglalkozni ezzel a kérdéssel, de pusztán a végletekig leegyszerűsített politikai diskurzus szintjén, aminek társadalmi szempontból megint az árokásás lett az egyik fő következménye, ráadásul még csak össze sem gyűlt az érvényességhez szükséges szavazati arány. El kell ismerni azt, hogy egy égetően fontos kérdésről van szó, de ez minden alkalommal olyan éket ver az emberek közé, ami nem biztos, hogy megoldható egy leegyszerűsített kérdést tartalmazó népszavazási kezdeményezéssel.

Akkor mégis mi értelme van erről beszélni?

A keresztény álláspont hitelessége miatt mégis elkerülhetetlen, hogy beszéljünk az ilyen és ehhez hasonló parázs közéleti kérdésekről. Amire viszont szükség van, az a józanság és felelősségteljes, higgadt véleménynyilvánítás, ami képes szilárdan kimondani keresztény részről, hogy “én kiállok az isteni útmutatás mellett, viszont meghallgatom és legalább megpróbálom megérteni a másik tábor érveit is” és így talán közelebb lépünk a krisztusi viselkedéshez és példához.

Az egyháznak pedig fontos, hogy a határozott, féltő szeretet oldaláról kezelje a kérdést, mert Jézus is odament a házasságtörő asszonyhoz és annyit mondott, hogy “… én sem ítéllek el. Menj, de többet ne vétkezzél.”

A kérdés viszont megmarad, hogy az állam, amelynek része a törvényhozás, hogyan volna képes populista árokásás nélkül kevésbé politikai kérdésként kezelni ezt az esetet? Lehet-e indulatok nélkül, konstruktív módon kezelni egy ennyire égető közéleti témát? A válaszom az, hogy igen, lehet, de ehhez hiányzik a megfelelő párbeszéd és hatalomtechnikai szempontból kevés politikai haszonnal jár, tehát az adott kormányzatnak nem éri meg a befektetést. Persze lehetne másképpen is, emberibb módon, de a négy éves ciklusok nem teszik lehetővé a hosszútávú tervezést, ráadásul a politika már nem ugyanazon szabályok szerint történik, mint akár csak húsz évvel ezelőtt. 

KB

Fotó: Reuters