Államalapító Szent István királyunk több mint ezer éve sziklára helyezte a fiatal magyar nép jövőjét, amikor arról döntött, hogy a keresztény hit és az abból fakadó életszentség a fenntarthatóság biztosítéka – mondta Német László, nagybecskereki megyéspüspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén, hétfőn Budapesten.

Német László, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke homíliájában kijelentette: Szent István ma is példakép számunkra; mi magunk vagyunk látható jele jó döntésének.

“Maradjunk ezeréves kárpát-medencei jelenlétünk biztos szikláján, járjunk az életszentség útján, és mutassuk meg, hogy a szeretet erősebb minden félelemnél, úgy ahogy ezt Jézus nekünk megmutatta kereszthalában és feltámadásában” – fogalmazott.

A “szót” fogadásról, isten igéjének megfogadásáról,  “isten Szavának befogadásáról” beszélve azt mondta: mi magyarok szerencsések vagyunk, hiszen “itt siet példaképként segítségünkre Szent István királyunk, Magyarország fővédőszentje”.

A püspök kiemelte: a kor embere elé azt az Istvánt szeretné példaképként állítani, aki elsősorban bátor döntésével alapított államot.

hirdetés

Mint elmondta, Szent Istvánnak dönteni kellett, hogy a Közép-Európában lábat vető magyarság véglegesen is itt ezeken a tájakon, ezen a földön maradhasson.

Célja – modern nyelven mondva – a fenntarthatóság volt, amit ma is nagyon fontosnak tartunk, úgy a személyes, mint a társadalmi életben – tette hozzá.

Az akkori Európában még nem létezett a gyors hírek világa, de voltak kommunikációs csatornák, a hírek hónapokig utaztak, mire célba értek. Akkor is voltak hamis és álhírek, összeesküvések. Az igazság kiszűrése és a helyes döntés akkor sem lehetett egyszerű – mutatott rá Német László.

Hangsúlyozta: az azonban, hogy mi ma itt ünnepelhetünk, arról tesz tanúságot, hogy Szent Istvánnak sikerült jól tájékozódni és jó döntést hozni, amikor Róma felé fordult, és népét a római kereszténység felé indította útnak.

Jó döntés volt, még akkor is, ha ez a kezdetek kezdete volt. Tudjuk, hogy István halálakor nem hagyott maga után biztos államot, azonban maga után hagyott egy biztos alapot – tette hozzá a püspök.

Mint mondta, Szent Istvánnak a bátorság mellett szüksége volt nyitottságra, és “úgymond olyan idegen kapcsolatokra, amelyek a keresztény gyökereket erősítették”.

A fenntarthatóság ma is állandó nyitottságot, a szív nyitottságát feltételezi, a lelkek megkülönböztetésének adományát – hangsúlyozta Német László.
Azt mondta: az idők változnak, mint ahogy a talaj is változik.

“A szót fogadó, az Isten igéjét befogadó emberek azonban arra vannak meghívva, hogy a változó időkben, a változó talajba úgy vessük, úgy hirdessük Isten szavát, hogy az életet és gyógyulást jelentsen. Isten igéje nem az állandó leltározás tárgya, nem az értékek leltározására szólít fel, hanem azok szüntelen gyakorlására. Szent István királyunk döntése a keresztény értékek szüntelen gyakorlására készítette elő a talajt” – mondta a püspök.

Német László rámutatott, a helyi egyházak alapítása, a templomok építése, az intézményes egyház megszervezése a Kárpát-medencében, mind-mind azt a célt szolgálták és szolgálják ma is, hogy “mi magunk, a Szentlélek templomai, személyesen is és közösségileg is egyre inkább élő templomokká váljunk”.

“A Szentlélek templomaiban pedig világosság uralkodik, nem a sötét érzelmek tengere, a félelmek sokasága. Ebben az élő templomban pedig az életszentség az, amelyre törekednünk kell, ha hűek akarunk maradni a Szent István-i örökségéhez” – fogalmazott.

A Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig megtelt téren az ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatta be Béchara Boutros Rai bíborossal, a maronita egyház pátriárkájával.

Erdő Péter köszöntőjében azt mondta: Szent István napja a bizalom ünnepe. A hálaadásé azért, hogy mindmáig megmaradtunk. A kérésé, hogy az isteni gondviselés őrizze, Nagyasszonyunk és első szent királyunk pártfogása segítse népünket a jelenben és a jövőben.

Szent István keresztény hite alapján találta meg népünk helyét a világban és a történelemben. Úgy kapcsolta a magyarságot az európai népek nagy családjába, hogy közben megerősítette, megvédte sajátos örökségét és azonosságát – mondta Erdő Péter.

A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret. A miséző pódiumon jelen volt az orosz ortodox egyház, a kopt egyház, a református és az evangélikus egyház képviselője.

A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István jobb karjának kézfejereklyéjét a honvéd koronaőrség hordozta, előtte vonultak az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, szerzetesek és a papság, a püspöki konferencia tagjai, a Szent Jobb mögött Erdő Péter és a maronita egyház pátriárkája, továbbá a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd népviseletbe öltözött hívek, végül plébániai csoportok zárták a menetet.

A körmenet – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi István tér-Zrínyi utca útvonalon haladt.

A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Tarlós István főpolgármester, Schmitt Pál volt államfő, Boross Péter volt miniszterelnök, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, Antall Józsefné, Antall József volt miniszterelnök özvegye, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.

Német László SVD püspök szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Kedves ünneplő testvérek!

Fogadj szót! Bizonyára legtöbben már rég hallottuk ezt az atyai vagy anyai jótanácsot, vagy inkább intelmet. Engedjék meg azonban, hogy mai ünnepünket az olvasmányok fényében ezzel a buzdítással kezdjem: Kedves ünneplő testvérek, fogadjunk Szót!

Az első olvasmányban a Példabeszédek könyve is erre buzdít, amikor nagyon világosan megfogalmazza, milyen Szóról beszélünk, és miért is kell azt megfogadni: „Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének”. (Péld 4,22) Az igaz, megfogadni való Szó ismérve tehát, kedves testvérek, életet ad és gyógyulást hoz. Az Újszövetség tanúsága szerint a megtestesült Isten Szava, vagy ahogy anyanyelvünk ezt olyan szépen kifejezi, Isten Igéje maga Jézus Krisztus. Ha ezt a Szót, ezt az Igét megfogadjuk, sőt mi több befogadjuk – Szót fogadunk – akkor az istenes élet felé vesszük az irányt, ahol már nem a „csalóka vágyakozások döntenek romlásba” bennünket (Ef 4,22b), hanem ahol a mi házunk is sziklára épül. Sziklára épül, mint annak az okos embernek a háza, akiről Máté evangéliumában hallottunk: „aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette”. (Mt 7, 24). Megéri tehát, kedves ünneplő testvérek Szót fogadni. Azonban a mai világban ez sem könnyű, mint hát ugye, annyi minden más. Mert a Szót-fogadáshoz, az Isten Szavának befogadásához, ma is a lelkek megkülönböztetésének adományára és komoly szilárd döntésre van szükségünk. Mi, magyarok szerencsések vagyunk, hiszen itt siet példaképként segítségünkre a mai nap szentje, államalapító Szent István királyunk, Magyarország fővédőszentje.

Szeretném tehát példaképként azt az Istvánt korunk embere elé állítani, aki elsősorban bátor döntésével alapított államot. Istvánnak dönteni kellett, hogy a Közép-Európában lábat vetett magyarság véglegesen is itt, ezeken a tájakon, ezen a földön maradhasson. István célja, modern nyelven mondva, a fenntarthatóság volt, amit ma is nagyon fontosnak tartunk úgy a személyes, mint a társadalmi életben. De lássuk, milyen is volt akkoriban Európa? Nem létezett még internet és nem létezett még a gyors hírek világa. Ám voltak akkor is kommunikációs csatornák, igaz, hogy ezek sokkal lassúbbak voltak, így a hírek hónapokig utaztak, mire célba értek volna. Akkor is voltak hamis és álhírek, úgynevezett fakenews-ok, akkor is voltak összeesküvések, és az igazság kiszűrése és a helyes döntés akkor sem lehetett egyszerű. Az azonban, hogy mi ma itt ünnepelhetünk, arról tesz tanúságot, hogy Istvánnak sikerült jól tájékozódni, és jó döntést hozott, amikor Róma felé fordult és népét a római kereszténység felé indította útnak. Jó döntés volt, még akkor is, ha ez a kezdetek kezdete volt. Tudjuk, hogy István halálakor nem hagyott még maga után egy biztos államot, azonban maga után hagyott egy biztos alapot. Prohászka Ottokár mondta egyszer egy prédikációban Szent Lászlóról, hogy „István elkezdte (a kereszténység terjesztését Magyarországon), de csak László tette azt igazi népi valósággá.”

Mire volt a bátorság mellett még szüksége Istvánnak a fenntartható döntéshez? Bizonyára szüksége volt nyitottságra és úgymond olyan idegen kapcsolatokra, melyek a keresztény gyökereket erősítették. Tudjuk, felesége bajor hercegnő volt, főpapjai közül a legfontosabb, fia nevelője, olasz bencés szerzetes, Gellért, Csanád első püspöke, az első magyar vértanúnk.

Fenntarthatóság ma is állandó nyitottságot, a szív nyitottságát feltételezi, a lelkek megkülönböztetésének adományát. A lelkek megkülönböztetése állandó kihívás. Itt nem lehet ellustulni és várni, hogy az élet haladjon, arra hivatkozva, hogy minden jó, ami van, minden maradhat úgy, ahogy van vagy volt. Isten Igéje, amint azt Pál apostol az efezusiakhoz írt levelében is hangoztatja, állandóan megújítani akar. Állandóan új emberré akar formálni, jobbá, szeretőbbé, tettrekészebbekké és kreatívabbakká akar tenni, mint amilyenek tegnap voltunk.

Az idők változnak, mint ahogy a talaj is változik. A Szót fogadó, az Isten Igéjétbefogadó emberek azonban arra vannak meghívva, hogy a változó időkben, a változó talajba úgy vessük, úgy hirdessük Isten Szavát, hogy az életet és gyógyulást jelentsen. Isten Igéje – és ha megengedik ezt verbita szerzetesként mondom – nem az állandó leltározás tárgya, nem az értékek leltározására szólít fel, hanem azok szüntelen gyakorlására.

Szent István királyunk döntése a keresztény értékek szüntelen gyakorlására készítette elő a talajt. A helyi egyházak alapítása, a templomok építése, az intézményes egyház megszervezése a Kárpát-medencében, mind-mind azt a célt szolgálták és szolgálják ma is, hogy mi magunk, a Szentlélek templomai, személyesen is és közösségileg is egyre inkább élő templomokká váljunk. A Szentlélek templomaiban pedig világosság uralkodik, nem a sötét érzelmek tengere, a félelmek sokasága. Ebben az élő templomban az életszentség az, amire törekednünk kell, ha hűek akarunk maradni a Szent István-i örökséghez. Engedjék meg, hogy az életszentség kapcsán egy nagyon aktuális élményt osszak meg Önökkel, kedves ünneplő testvérek.

Egy délvidéki fiatal magyar ministráns az életszentségről kérdezte Ferenc pápát, három héttel ezelőtt, pontosabba július 31-én a Nemzetközi Ministránstalálkozón. Kérdése így hangzott: „Jót tenni nem mindig könnyű, nem vagyunk még szentek. Hogyan fordíthatnánk át (ministráns) szolgálatunkat a mindennapi életben a szeretet konkrét tetteire az életszentség felé vezető úton?”

Ferenc pápa válasza pedig így hangzott: „Igen, fáradoznunk kell, hogy mindig jót tegyünk és szentté váljunk… Tudod, az életszentség útja nem a lustáknak való: erőfeszítést igényel! (…) Az Úr Jézus egyszerű programot adott nekünk ahhoz, hogy az életszentség útján járjunk: ez pedig az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsa. (…) Hogy konkrét formában tudjuk teljesíteni a szeretet parancsát, Jézus felsorolta nekünk az irgalmasság cselekedeteit. (…) Tudjátok-e, melyek az irgalmasság cselekedetei? Biztos vagyok abban, hogy püspökeitek megtanították nektek és jól ismeritek őket… (…) Ezek nagyon fontosak.(…) Elég, ha elkezdjük megkérdezni magunktól: »Mit tudok tenni én, ma azért, hogy segítsem felebarátomat(…)?« A mellettem lévő felebarátomat: a testvéreimet, édesapámat, édesanyámat, nagyszüleimet, barátaimat, a szegényeket, a betegeket…, egyet-egyet naponként. (…) Az is mindegy, hogy barátról vagy ismeretlenről, honfitársamról vagy külföldiről van szó: ők mind a felebarátaim! Higgyétek el, ha így cselekszetek, valóban szentekké válhattok, olyan férfiakká és nőkké, akik Krisztus szeretetét megélve átalakítják a világot. (…) De ne felejtsétek, újra elmondom: az életszentség útja nem a lustáknak való!”