Mindennapi babonáink
Lekopogjuk a „szerencsés” dolgokat, vigyázunk, nehogy eltörjünk egy tükröt, körbe sem söpörnek és asztal sarkára sem ülünk és még hosszan sorolhatnám. Hétköznapi babonák, melyek sokszor észrevétlenül szűrődnek be napjainkba, de baj egyáltalán, ha egy keresztény babonás?
Az ártalmatlannak tűnő dolgok gyakorlata, amikhez valami megmagyarázhatatlan oknál fogva olykor nagyon tudunk ragaszkodni, igenis hordoz magában veszélyeket. Dr. Joó Sándor, XX. században élt református lelkipásztor egy szemléletes történetben mondja el, miért is lenne könnyelműség minden ilyesmire egyszerűen csak vállat vonni.
„Azt gondolná az ember, hogy a mai felvilágosult korban, a technika és modern civilizáció korában már nem komoly probléma többé a babonaság. Dehogynem! Sőt, talán még jobban fogékony rá az ember, mint régen. Ma is rengeteg lélekben lappang az ősi babonaságnak valamiféle, néha nem is tudatos gyakorlata. És ha most néhány példát elmondok, akkor olyan élő esetekre gondolok, hogy szinte rá tudnék mutatni egy-egy emberre itt a templomban. Például fiatal mama boldog mosollyal mutat rá a kocsiban alvó kis gyermekére és egy kicsit büszkén mondja: „Remekül fejlődik a kicsi!” Azután a következő pillanatban sötét árny suhan végig az arcán, majd gyorsan kétszer-háromszor megkopogtatja ujjával az asztal lapját alulról és hozzáteszi az előbbi mondatához teljesen értelmetlenül még ezt: “hogy el ne kiabáljam!” Pedig modern és okos asszony. Érettségizett, egyetemet végzett, sokat olvasott, templomba is jár, imádkozni is szokott, meg úrvacsorázni is, és mégis! Tudja, hogy babonaság, ostobaság, de mégis, nem akarja elkiabálni a szerencséjét, nehogy kihívja maga ellen, vagy a kicsinye ellen a valamiféle ellenséges hatalmak dühét!
Tudjátok, mi van e mögött? Az a titkos félelem, ami az ember szívének a mélyén lappang, hogy az istenek irigylik a földi emberek örömét. Meg az az ősi elképzelés, hogy a bekövetkezhető balsors ellen valamilyen varázs-formulával és mágikus elhárító cselekménnyel lehet védekezni. Íme, minden tanultsága, minden tudása, műveltsége sem volt elég hatalmas ahhoz, hogy a lelke mély rétegeiben meghúzódó pogány félelmektől megszabadítsa. Felvilágosult és mégis babonás! Milliók élnek így! Sokan közülük olyan okosnak tartják magukat, hogy már Istenben sem hisznek, de például egy rozsdás patkót, amit az ajtajukra szegeztek föl, vagy egy kicsi amulettet, amit a gyermekük nyakába akasztottak, fél világért sem engednének onnan eltávolítani, mert az szerencsétlenséget okozna…”
Semmi nem rémlik az evangéliumokból, amely úgy hangozna, hogy „Boldogok vagytok, ha péntek 13-án nem léptek küszöbre.” Ellenben nagyon is sok felé olvasni a Bibliában a varázslásokról, jósokról, halottidézőkről és mindenfajta mágikus tevékenységről, hogy ezek egyértelműen nem az Istentől való dolgok, sőt, mindezen dolgok utálatosak az Úr szemében. Viszont a hegyi beszédben az életünk kisebb-nagyobb teendői fölött való aggodalmaskodásainkkal kapcsolatban egészen hosszan beszél Jézus arról, hogy a gondviselő Atyának mennyire gondja van a mi dolgainkra. Ne engedjük, hogy ilyen krisztusi emberhez nem méltó gyakorlatok fertőzzenek meg minket, gyengítsék az Istenkapcsolatunkat, és ássák be magukat úgy a hétköznapjainkba, hogy már észre se vegyük őket!
Olyan szép, mikor Pálnak azt mondja az Isten: Elég neked az én kegyelmem. Legyen nekünk is elég.
Varga Gergő Zoltán
Kép és idézet forrása: arctica.com, joosandor.hu
A témában ajánljuk a 777 kapcsolódó írását:
https://777blog.hu/2017/10/13/pentek-tizenharom-nincs-ok-az-aggodalomra/