– Mint családreferens püspöknek, mi a véleménye azokról a hangokról, amelyek a gyermekek korára, nemére, mentális egészségére és lelki fejlődésére való tekintet nélkül propagálják már óvodáskorban az úgynevezett átfogó szexuális nevelést?

– A szexuális nevelésnek mindenképpen helye van az oktatási intézményekben, de csak akkor és olyan formában, amennyiben tiszteletben tudja tartani az emberi személy természetes pszichoszexuális fejlődési folyamatát, valamint azt a tényt, hogy születésünkkor kapott nemünkre mint Istentől kapott ajándékra kell tekintenünk. Ha ezt nem így tesszük, magunk leszünk felelősek azokért a devianciákért, amelyek a későbbiekben kialakulhatnak. Óvodáskorban a gyermekek ennek a fejlődésnek az úgynevezett „ödipális fázisán” mennek keresztül, amikor is beazonosítják saját biológiai nemüket. Ez alapvetően meghatározza a későbbi egészséges szexuális fejlődésüket. Kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy az iskolákban minden gyermek kapja meg az életkorának megfelelő felvilágosítást. Ennek célja akkor helyes, ha a gyerekek arra vannak felkészítve, hogy saját, természetadta szerepeikben a későbbiekben ki tudjanak teljesedni. Az iskolának ma azért van nagyobb jelentősége, mert egyre kevesebb gyermeknek van lehetősége ép családban felnőni, miközben a kutatások igazolják, hogy mindenféle felvilágosító vagy érzékenyítő programnál fontosabb a gyermek számára az a minta, amit a családjában lát.

– Miből fakadhat az a felfogás, hogy a gyermekvédelmi törvény meghozatalával a magyar kormány maradi, a jövőből mintegy kizárja magát, hiszen a tolerancia, a szeretet, a józan felfogás, vagy amit a mai liberalizmus ezeknek a fogalmaknak vél, arra mutat, hogy engedni kéne mindent mindenkinek, ahogy tetszik?

– A véleményalkotásunkat alapvetően meghatározza az értékrendünk és a világnézetünk. A szeretet és a tolerancia nem ugyanabban a koordinátarendszerben született fogalmak. A keresztény tanítás az előbbit helyezi a középpontba. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Azt teszem a másikkal, amit szeretnék, hogy velem is tegyenek. A szeretet mindig a másik javát és örömét keresni, soha nem saját magából indul ki. A tolerancia egy sokkal passzívabb magatartás formát képvisel: eltűröm, hogy a másik tegye, amit ő jónak lát addig, amíg engem nem akadályoz a saját terveim megvalósításában. És sajnos

ebben az is benne van, hogy akkor sem figyelmeztetem, ha úgy gondolom, a vesztébe rohan.

A tolerancia tagadhatatlanul a békés egymás mellett élés feltétele is, de egymásért nem feltétlen felelősséget vállaló emberek viszonyrendszerében értelmezhető. A józan felfogás már egy sokkal képlékenyebb fogalom. Ezt ebben a kontextusban csak úgy tudom a magam és minden keresztény ember számára értelmezni, hogy mi az, ami a természet törvényeit, azaz az Isten által teremtett világ törvényeit figyelembe veszi. Arról is meg vagyunk győződve keresztényként, hogy az isteni törvényeket nem korlátozó és gúzsba kötő céllal, hanem a szabadságunk legteljesebb megélését segítő céllal és keretként kaptuk.

Marton Zsolt püspök: A társadalom van válságban, nem a bibliai ihletésű család

hirdetés

– Alapvető fogalmi különbségek vannak a felek közt. Vegyük például a család fogalmát. Van, aki számára család az is, amikor egy homoszexuális pár gyermeket fogad örökbe. De menjünk tovább: sokak szerint család az, ha valaki a kutyájával él együtt, ahogy volt arra is példa, hogy egy nő hivatalosan hozzáment egy fához. Miként lehet a keresztény és újpogány felfogás közt fennálló fogalmi különbséget tisztázni, főként egy olyan közegben, amely egyre kevésbé hajlandó magáénak vallani a keresztény értékeket mint alapvető példát?

– Gnosztikus irányzatok mindig is léteztek, a mai gnózis a teremtettségünk lényegét, férfi és női identitásunkat támadja alapvetően. Az egyház több évszázadon át megtalálta a módját annak, hogy az újabb és újabb gnózisok esetében a tanítást pontosítsa, a fogalmakat tisztázza.

Ma azért vagyunk talán megrökönyödve, mert nem igazán értjük, hogy miért kérdőjelezik meg azt az alapvető tényt, hogy valaki férfinak vagy nőnek születik,

és így is kell élnie, illetve, hogy új élet csak a férfi és nő egyesüléséből – a természetre vonatkoztatva és a biológia alapfogalmaihoz fordulva csak hím és női ivarsejtek egyesüléséből – keletkezhet. Ezt az állítást nem lehet megkérdőjelezni és megtagadni. Ellenkező esetben az ember a természet rendjét kívánja felülírni, és saját maga ellenségévé válhat rövid időn belül. Itt ugyanakkor nem fogalmi, hanem antropológiai különbségekről van szó, ezért nehéz, sőt szinte lehetetlennek tűnik a párbeszéd. A teremtés rendjéről és céljáról gondolkodunk másként. Az egyetemes emberi jogok nyilatkozata 1948-ban a család fogalmát még férfi és nő szövetségeként határozta meg, de erős törekvések vannak arra nézve, hogy lazítsák és felhígítsák a család, a házasság kereteit és fogalmát.

A katolikus egyház tanítása szerint a házasság nem egy civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az ember fejlődése során szükség volt rá, és amely aztán idővel eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség. A házasság nem gyermeke, hanem szülője a civilizációnak.

Ferenc pápa ezt így fogalmazta meg 2015-ben egy általános kihallgatáson: „A férfi és a nő hitvesi-családi közösség a generatív nyelvtan, mondhatni az »aranykötelék». A hit Isten teremtésének bölcsességéből meríti ezt: Isten nem egy öncélú meghittség gondozását bízta a családra, hanem a világ otthonossá tételének izgalmas tervét. A család áll e megmentő világkultúra kezdeténél és alapjánál, mely megment minket oly sokféle támadástól, rombolástól, gyarmatosítástól, mint amilyen a pénzé vagy a világot nagymértékben fenyegető ideológiáké. A család szolgál alapul ahhoz, hogy megvédjük magunkat!” 

– Sokan tagadják, hogy LMBTQ-lobbi mint olyan, létezik. Aktivisták, támogatók vannak, de hogy ez egy globálisabb politikai akaratba illeszkedne, sokak szerint valótlanság. Mit gondol erről? 

– Bejegyzett nemzetközi szervezetként valóban nem tudunk ilyenről. De az is tény, hogy számos ország van, amely törvényi szabályozásában a különböző hátterű LMBTQ-érdekképviseleti szervezetek követeléseinek igyekeznek eleget tenni éppen a tolerancia jegyében. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor a bármilyen alternatív nemi identitással rendelkező személyek száma elenyésző, képviseletük mégis sokkal hangsúlyosabb, mint a csendes többségé. Ha az Európai Uniónak a magyar kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseit nézem, akkor valóban – ha nem is globális, de legalábbis európai szintű politikai akaratról lehet beszélni. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ha politikai erőtérbe lépünk, soha nem beszélhetünk egységes akaratról, mindig egyes pártok és csoportok akaratáról és képviseletéről lehet csak szó.

Ha a globális tendenciákat nézem, akkor nagyon aggasztónak tartom a gender elmélet térhódítását,

mivel ennek kimondott célja a kétpólusú nemiség megszüntetése és ezzel a keresztény emberkép és erkölcsi tanítás elleni fellépés, az ember totális szabadságának kivívása. Ezen tendenciák ellen nekünk keresztényeknek azonban szelíden, agresszivitás nélkül, de bátran ki kell állnunk.

– Összeegyeztethető-e a kereszténység, a hitvalló keresztény élet azzal, ha valaki az LMBTQ-t támogatja? Itt nem a keresztények számára alapvető szeretetparancsra gondolok elsősorban, hanem arra, hogy van-e keresztény, igaz élet, ha közben közösséget vállalunk az LMBTQ által képviselt minden törekvéssel?

– A „minden törekvés” kifejezést pontosítani kellene, hiszen országról országra változik az ide kapcsolódó törvényi szabályozás és a kezdeményezések is. Sokszor és sok helyen elmondtuk már a keresztény álláspont bemutatása során, hogy nem a hajlamot minősítjük, legyen szó bármilyen vélt vagy valós nemi irányultságról, hanem a cselekedeteket. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK, 2357 pont) azt mondja:

„A homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek.” Ez azt jelenti, hogy nincsenek összhangban az Isten emberre vonatkozó tervével, és így gátjai lehetnek az emberi kapcsolatok boldog kiteljesedésének.

A KEK szerint az Isten által teremtett ember iránti tisztelettel, együttérzéssel és gyöngéd gyógyító szeretettel kell közeledni ezekhez a személyekhez, de ha a személy elfogadására törekszünk, cselekedeteit – beleértve akár az aktivizmust is – minősíthetjük. Ferenc pápa több megnyilatkozása is megerősíti ezt a hozzáállást.

Varga Gergő Zoltán