Bashar Warda: Iraknak minél hamarabb szüksége van a segítségre, mert „fogy az idő”

Erbil katolikus érseke köszönetét fejezte ki az USAID segítségéért, azonban arra kérte az Irakba látogató amerikai delegációt, hogy minél hamarabb folyósítsák a támogatást, amelyet az Iszlám Állam által elfoglalt területek újjáépítésére és a nem muszlim lakosság megsegítésére használnak fel.

„Most van itt az ideje az azonnali és hatékony segítségnek” – mondta el Bashar Warda a CNS-nek, miután találkozott az USAID delegációjával, amit a szervezet munkatársa, Mark Green vezetett. 

Megközelítőleg nyolc hónappal ezelőtt Mika Pence alelnök bejelentette, hogy az USAID tíz millió dollárral támogatja a Catholic Relief Services és Heartland Alliance szervezeteket annak érdekében, hogy a Ninive-fennsíkon élő keresztények és jazidik helyrehozhassák az ISIS okozta károkat. Az USA emellett további 25 millió dolláros segélyadományt ajánlott fel.

Az alelnök a múlt hónapban arra kérte Mark Greent, hogy utazzon Irakba és derítse ki, miért nem valósult meg a segélyadomány átadása, amiről az érsek a Fox Newsnak beszélt. Green Július 4-én Twitter üzenetében arról számolt be, hogy „kész tervvel áll Donald Trump és Mike Pence elé annak érdekében, hogy felgyorsítsák a segélyadományt ott, ahol a közösségeknek a leginkább szüksége van rá és az USAID támogatja az üldözött vallási és etnikai kisebbségeket Észak-Irakban.”

Július 1-én egy magas rangú amerikai delegáció találkozott a félig autonóm kurd régió miniszterelnökével, Nechirvan Barzanival, aki megerősítette, hogy a vallási és etnikai kisebbségek szülőföldjükre történő visszatéréséhez szükség van a nemzetközi közösség segítségére és nélkülözhetetlenek azok a bizalomerősítő intézkedések, amelyek meggátolják az elvándorlást Irakból és a Kurdisztáni Régióból.

Július 3-án a delegációt találkozó keretében Haider Al-Abadi iraki miniszterelnök is fogadta, aminek keretében a „USAID és Irak együttműködését, a gazdasági segítségnyújtást és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek helyzetét, valamint a kisebbségek helyzetét és rendőrségi egységek kiképzését vitatták meg.”

A találkozó előtt Mike Pence alelnök telefonon egyeztetett Al-Abadi miniszterelnökkel, és a Fehér Ház tájékoztatása alapján a felek biztosították egymást afelől, hogy folytatni kell az Iszlám Állam terrorszervezet által a vallásuk miatt üldözött közösségek megsegítését, valamint szóba került Mark Green látogatása, aminek célja a támogatás és a fent említett feladatok előmozdítása.

Annak ellenére, hogy az ISIS visszaszorulóban van és jelentős területeket vesztett, a Kurdistan 24 szerint továbbra is folytatódnak a rajtaütésszerű támadások, bombamerényletek és az emberrablások.

Az ENSZ menekültügyi ügynöksége szerint az 2,1 millió embernek kellett elhagyni a lakóhelyét Irakban, amiből 360 000 „átmeneti lakóhellyel” rendelkezik, amilyen például egy elhagyatott vagy üres épület is. A különböző egyházak vezetői viszont attól tartanak, hogy ha a keresztény közösségek nem fognak tudni visszatérni a lakóhelyükre és újra felépíteni a saját, biztonságos életüket, akkor az egyetlen opció az marad, hogy külföldön maradnak, vagy végleg emigrálnak az országból, ami az iraki kereszténység számára mindenképp negatív következményekkel jár és megbontja a vallási sokféleség egyensúlyát az országban.

A keresztények száma Irakban az 1987-es 1,4 millióról 2-300 000-re esett vissza napjainkra, ami háborúnak, instabilitásnak és vallási erőszaknak köszönhető. Moszul és a Ninive-fennsík különösen is érintett az elvándorlásban, mert innen megközelítőleg 100 000 iraki menekült el 2014 nyarát követően, amikor az Iszlám Állam egyre nagyobb teret nyert magának. Egyházi források szerint a térségbe eddig 8744 keresztény család költözött vissza összesen kilenc faluba, Moszul városában ez a szám csupán 82.

Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka elmondása szerint az Iszlám Állam által elüldözött keresztény családoknak a harmada tért haza, viszont a körülmények és a biztonság továbbra is megnehezíti az életüket – írta meg a CNS.

Bashar Warda szerint minden szereplőnek megvan a saját feladata, amivel az Irakban maradt keresztényeket segíteni kell. A CNS-nek úgy nyilatkozott, hogy „minden érintett félnek és a kormányoknak az élet párbeszédét kell előtérbe hoznia ahhoz, hogy Irak kulturális öröksége és sokfélesége a jövőben is biztosítva legyen.”

Fordította: Dallos Bence

Forrás: World Watch Monitor

Fotó: AFP/Getty Images/Matt Cardy

Bashar Warda érsek tavaly Budapesten volt a 777 OFFLINE vendége – a tanúságtétel és beszélgetés itt megtekinthető!

Iratkozzon fel hírlevelünkre