Ma délután startol el a Budapest Pride, Magyarország talán legnagyobb visszhangot keltő felvonulása. Az évről évre megrendezett esemény, bár papírforma szerint egy békés menet, szélsőség révén mágnesszerűen vonzza az ellenpólust, a sokszor drámai eszközöket felvonultató, helyszínre érkező ellenzőktől kezdve az online médiumok állásfoglalásáig. Valóban elképzelhető, hogy ez a gondolatmenet is egy általuk nem kívánt kritika, hiszen „az elfogadás és szeretet” világában mi szükség van erre?

Az LMBTQ emberek „felszabadításáért” és jogegyenlőségéért munkálkodók tevékenységének nagy gyümölcse ez a felvonulás. Azon az alapvető tényen túl, hogy ma Magyarországon, az utcán sétálva egy meleg pár, sokkal nagyobb eséllyel van kitéve támadásnak, mint tőlünk nyugatabbra, talán azt fájlalják leginkább a jelen magyar jogrendszerben, hogy teljességgel ki vannak zárva a család fogalmából.

Nagyon egyszerűen szeretnék végigmenni azon, hogy keresztény emberként élve, milyen gondolatok jönnek fel bennem – és jöhetnek fel egyáltalán – a Pride kapcsán.

A keresztények számára a család intézménye szent, a Szentháromság földi ikonja. Egy férfi és egy nő szentségi házasságában, és az abból született gyermekek által megélt Istentől származó tökéletes szeretet megjelenése.

hirdetés

A szeretet, amely szabad, hűséges, teljes és gyümölcsöző.

Szabad, mert mindenfajta lelki, vagy mentális megkötöttségtől mentesen, helyes tisztánlátással, szabad akaratból születik a döntés, hogy én a másikat szeretem és szeretni akarom. Hűséges, ahogy az Isten szeretete sem függ áramlatoktól, szeszélytől, indulatoktól; megágyaz annak a biztonságnak, amelyben megszülethet a teljes önfeladása, önátadása, odaajándékozása a másik félnek. Gyümölcsözősége pedig – sok egyéb mellett – abban jelenik meg, hogy nem zárkózik el a férfi és nő szeretetkapcsolatát tökéletesen megjelenítő szexualitásban a gyermekáldás elől. Itt emlékezzünk arra, hogy az isteni teremtéstörténet nem egy lezárt ügy, hiszen az Isten ma is teremt, életet teremt folyamatosan és mi ennek a teremtő munkának vagyunk társai és eszközei. Ezzel a méltósággal figyeljünk a szexualitásra.

Ennek tükrében szemlélve, hogyan értelmezhetjük a Pride emberének érveit?

Család két azonos nemű között nem jöhet létre, mert egyrészt tökéletes isteni szeretet négy jellemzője soha nem jelenhet meg maradéktalanul, szentségi házasság nyilván nem köttethet, mivel a Bibliában feketén-fehéren le vannak vezetve számunkra ezzel kapcsolatban a dolgok. Szentségi házasság nélkül nincs ép szexualitás, hiszen a fentebb említett tökéletes önátadáshoz szükséges az, hogy én valaki mellett az Isten áldásával és erejével esküt tegyek és hűséget fogadjak, ennek biztonságában éljek és ne csak a magam erejéből. Ezt a hűséget aknázza alá minden házasságon kívül megélt szexuális kapcsolat, hormonális kötődés gyengülésétől kezdve még sorolhatnánk a mai hűtlenül megélt házasságok szétesésének okait.

Szokták érvként felhozni, hogy egy „igazán” szeretetteljes és elfogadó közegben, amilyennek az egész világnak lennie kéne, nem kéne, hogy féljenek önmaguk felvállalásától, máskor pedig – kifejezetten keresztényekkel szemben állva -, ha Isten a szeretet, őket miért nem szeretjük és fogadjuk el olyannak amilyenek. Erre válaszként elsősorban azt hoznám fel, hogy az Isten szeretete messze nem egyenlő az ember által elképzelt szeretettel.

Attól még, hogy nekem van egy elképzelésem, hogy engem hogyan kell szeretni, nekem mi a jó, attól még ez egyáltalán nem biztos, hogy igaz.

Sokkal inkább elképzelhető – elég, ha a gyermekét nevelő édesanyára tekintünk -, hogy van valaki más, aki sokkal jobban látja igényeinket, sokkal jobban tud minket szeretni. Igen, jelen esetben ez az Isten. És igen, a szeretethez a figyelmeztetés és olykor a feddés is hozzátartozik. Kötelességünk nekünk, keresztényeknek elmondani, hogy ez így nem jó. Isten nem ezt „látta, hogy ez jó”.

Az ügyön nem segít az, hogy a DSM-ből (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, minden mentális zavart osztályozó rendszer az American Psychiatric Association gondozásában) 1973-ban kivették a homoszexualitást, mint betegséget. Azóta ez hivatalosan nem minősül betegségnek, így globális szinten alátámasztva éreznek minden törekvést, amely az ő tökéletes, mindenre fejet hajtó társadalomba való beilleszkedésüket segíti. Ezért is fontos, hogy minden lehetőséget megragadjunk arra, hogy elmondhassuk: az Istennek nem ez a terve veletek!

A keresztény testvérekhez külön szólnék, hogy az elfogadásunk és szeretetünk legyen tökéletes a személyek felé, ahogy Krisztus is különválasztja a bűnt és bűnös cselekedeteket magától a személytől, úgy gyakoroljuk ezt mi is. Ne utálkozzunk, ne gyűlölködjünk, ne forduljunk el undorral! Üljünk le velük szeretettel és beszélgessünk. Beszéljük el meglátásunkat, álláspontunkat, és ami a legfontosabb, imádkozzunk értük!

Varga Gergő Zoltán