A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend európai helytartói Rómában tanácskoztak

Az őszi világtalálkozó előkészítése a lovagrend alkotmányának megújítására; az európai helytartóságok jelentése, új főkormányzó és megújult médiajelenlét: ezekről tanácskoztak Rómában a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend európai helytartói.

Magyarország segíti az üldözött keresztényeket

Magyar részről Tringer László professzor, a lovagrend emeritus helytartója vett részt az európai helytartósági tanácskozáson. Ő helyettesítette a jelenlegi helytartót, Jungbert Bélát, aki Budapesten tanácskozik Pierbattista Pizzaballa érsekkel, szentföldi ferences kusztossal. Magyarország ugyanis kiemelten kezeli az üldözött keresztények ügyét, és konkrét projekteken keresztül segíti többek között a szentföldi keresztényeket is.


Hirdetés

Új rendi alkotmány, új főkormányzó, megújult médiajelenlét

Az ötévenként esedékes, most ősszel összeülő konzulta előkészítése volt az egyik fő célja a mostani találkozónak, tekintettel arra, hogy új rendi alkotmányt dolgoznak ki. Tringer László elmondta, hogy új főkormányzója van a lovagrendnek, aki bemutatta programját és megismerkedett az európai helytartókkal. Spirituálisan elkötelezett szervezetként a lelki élet megújítása is a tanácskozás egyik fontos eleme volt. Emellett a médiaszereplés megújítása is a napirendi pontok közé tartozott. Tringer László beszámolt a magyar helytartóság életéről, helyzetéről.

A nemzetközi sajtóban nem jelennek meg a magyar szolidaritásról szóló hírek

A Szent Sír Lovagrenden belül is kevéssé ismert az a tény, hogy Magyarország aktívan részt vesz a keresztények támogatásában világszerte. Amikor erről tudomást szereznek az emberek a személyes beszámolók során, meglepetéssel és elismeréssel reagálnak a magyar elkötelezettségre – mondta el a Vatikáni Rádiónak Tringer professzor. Annál is inkább, mert a helyszíni segítségre van a legnagyobb szükség, amelyet meghatározott szakmai vezetéssel működtetett projekteken keresztül juttatnak el a keresztényeknek.

Szentföld Bizottság – helyszíni segítség

Maga a lovagrend is hasonló módon fejti ki segítő tevékenységét a Szentföld Bizottság koordinálásával. Jelenleg például a jordániai Madabai Egyetemmel kapcsolatos ügyek rendezésével foglalkoznak. Emellett számos iskola, templom renoválása, a betlehemi szeminárium megsegítése szerepel az általuk indított és finanszírozott projektek között. A jeruzsálemi latin patriarkátus működtetéséről is felerészben ők gondoskodnak a lovagrend tagjainak adományain keresztül.

Adományok és spirituális támogatás

Összefoglalva: a lovagrend karitatív tevékenységének két fő csapásiránya van: a patriarkátus folyamatos működésének a fenntartása, valamint a helyi aktuális projektek finanszírozása. A spirituális segítségen túl, ki-ki anyagi lehetőségeihez mérten, egyaránt hozzájárul a szentföldi keresztény jelenlét megmaradásához.

Forrás: Orientalista, Vaticannews (kép: Orientalista)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb