Vargha Tamás
- Szabadidő
Újszövetség-maraton advent első vasárnapján
Az idei már a tizenharmadik olyan év, amikor is advent idején megrendezi Újszövetség-maraton című rendezvényét a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A…
- (H)arctér
„A KDNP a hétköznapi emberek pártja”
„A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a hétköznapi emberek pártja. Azon vagyunk, hogy ne csupán a térségek, ne csupán az egyes közösségek…
- Reflex
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes: A „vas” az mindig „vas” marad, semmit sem ér az ember nélkül
„Hanyagság, felelőtlenség, és egy rosszul megfogalmazott katonai doktrína” – Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes szerint elsősorban ezek a tényezők okozták azt,…
- (H)arctér
Vargha Tamás: 35 ország 1400 katonája vesz részt a bakonykúti NATO-gyakorlaton
A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is – ezt nevezte a Vigorous Warrior 24 és Clean Care…
- Spiritusz
Hálaadó szentmisét tartottak a tábori lelkészi szolgálat újraindításának 30. évfordulóján
A Magyarországi Katonai Ordinariátus 1994. évi megalapításának és a tábori lelkészi szolgálat újraindításának 30. évfordulóján hálaadó szentmisét tartottak a Szent…
- (H)arctér
Meghosszabbodik a honvédség iraki szerepvállalása
Az Országgyűlés az iraki szerepvállalás meghosszabbításáról és a balkáni misszióban való részvételről is döntött kedden. A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról…
- Spiritusz
„Isten mindenkihez el akar jutni” – Gyertyagyújtás a Honvédelmi Minisztériumban – VIDEÓ
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját a tárca…
- (H)arctér
Vargha Tamás: a nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása…
- (H)arctér
Vargha Tamás: A Szent Korona történelemformáló erővel bír
A Szent Korona történelemformáló erővel bír, közvetítője azoknak az értékeknek, melyek a magyarokat magyarrá teszik – mondta Vargha Tamás, a…
- (H)arctér
Vargha Tamás: II. Rákóczi Ferenc üzenete ma is időszerű
II. Rákóczi Ferenc üzenete egyszerű és világos, ma is időszerű: Istennel a hazáért és a szabadságért – hangsúlyozta a Honvédelmi…
- 1
- 2