Varga Mihály
- Családháló
Női lélek férfi szemmel
Tisztelt Hölgyeim! Egy hazai kutatásban állami gondozott fiataloknak tették fel a kérdést, hogy milyen az ideális nő. Az egyik gyermek…
- (H)arctér
Maszkból önellátók leszünk
A Pénzügyminisztérium közleményében a miniszter hangsúlyozta: az egészségipari beruházások nemcsak Magyarország önellátását, hanem a magyar gazdaság újraindítását is erősítik. Az…
- Vélemény
Tordai Bence lesújt a terelőszalaggal
De talán mégis indokolt szólni néhány szót a minapi performanszáról. Ha valaki esetleg lemaradt róla, az akció abból állt, hogy…
- (H)arctér
Ez igen: Varga Mihály előre megmondta, mi lesz a magyar-izlandi meccs vége
Varga Mihályt nem elsősorban a labdarúgással kapcsolatban szoktuk emlegetni. A pénzügyminiszter a gazdasági mentőcsomag részleteivel, a koronavírus-járvány okozta gazdasági kihívásra…
- (H)arctér
Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg
Varga Mihály a videóban úgy fogalmazott: azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek…
- (H)arctér
Új regionális fejlesztési pályázat vállalkozásoknak
Varga Mihály közölte, hogy a költségvetési forrásból biztosított támogatásért a ceglédi, a nagykátai, a nagykőrösi és a szobi járás vállalkozásai…
- Kultúra
Átadták az idei Szent István-díjakat
Varga Mihály kiemelte: „Az a törvény, melyet nemzeti összetartozásunkról a polgári, nemzeti kormány alkotott, a magyarok nagy többségének közös akaratát,…
- (H)arctér
Varga Mihály szerint célzott adócsökkentést is bevethetnek a gazdaság fenntartásához
A lap szombati számában megjelent interjúban a miniszter hangsúlyozta: a kormány egyik legfontosabb feladata jelenleg az, hogy gazdaságilag is garantálja…
- (H)arctér
Kiemelt cél a magyar gazdaság működőképességének megőrzése
Azt írták, Varga Mihály kijelentette: egy válságállóbb, stabilabb gazdaságot ért a járvány, mint 2008-ban. Mint mondta, az elmúlt évek gazdaságpolitikájának…
- (H)arctér
Kibővült a Millenáris park
Először 1998 és 2002 között, majd 2010 után sikerült újjáépíteni a Millenáris környezetét. A világhírű Ganz-gyár – a kommunista pusztítás…