Új regionális fejlesztési pályázat vállalkozásoknak

Új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára 2,5 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be csütörtökön a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében a pénzügyminiszter.

Varga Mihály közölte, hogy a költségvetési forrásból biztosított támogatásért a ceglédi, a nagykátai, a nagykőrösi és a szobi járás vállalkozásai jelentkezhetnek. A pályázat telephelyek korszerűsítése, bővítése, új eszközök és gépek vásárlása mellett megújuló energiaforrások beszerzését is segíti. A kedvezményezett térségek helyzete a gazdasági, munkaerőpiaci, infrastrukturális mutatók alapján nehéz, így a gazdasági újraindítás során kiemelt figyelemre számíthatnak – indokolta a kiírást a politikus. A támogatandó beruházások – tette hozzá – az érintett járások 94 ezer munkavállalóján is segítenek. A felhívás részletei a Magyar Államkincstár honlapján olvashatók. A támogatási kérelmeket november 2-tól várják.

MTI

(Kiemelt képünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán a budapesti Marriott Hotelben 2020. október 19-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)