Kiemelt cél a magyar gazdaság működőképességének megőrzése

A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a magyar gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. A kormány ezért a következő hetekben újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti az újraindulást – jelentette ki Varga Mihály a Joint Venture Szövetség (JVSZ) éves közgyűlésén tartott előadásában kedden, a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatása szerint.

Azt írták, Varga Mihály kijelentette: egy válságállóbb, stabilabb gazdaságot ért a járvány, mint 2008-ban. Mint mondta, az elmúlt évek gazdaságpolitikájának és az időben meghozott gazdaságvédelmi lépéseknek köszönhető, hogy a magyar gazdaság visszaesése kisebb az uniós átlagnál. A miniszter megjegyezte:

most a legfontosabb gazdaságpolitikai cél a gazdaság működőképességének fenntartása, hogy Magyarország mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára, és jövőre növekedést érjen el.

Az eddigi intézkedések jelentős mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, érdemben fékezve a visszaesést, ugyanakkor további gazdaságvédelmi intézkedésekre van szükség – közölte Varga Mihály. Ennek elősegítésére jött létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, amelynek elsődleges célja azoknak az akadályoknak a felszámolása, amelyek a gazdaság növekedését gátolják. – A törzs folytatja a nyáron megkezdett munkát – tette hozzá a tárcavezető.

Bár az államadósság az idén átmenetileg megemelkedik, jövőre már tovább folytatódhat a mérséklődés

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a lakosság is egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. A fiskális politika célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezéshez és a gazdaságvédelemhez a jövőben is maradéktalanul biztosítsa a szükséges ösztönzőket – tette hozzá.

Idén a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – emlékeztetett a tárcavezető. Varga Mihály leszögezte, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében kulcsfontosságú a vállalatok beruházásának támogatása. A kormány célja, hogy a hazai vállalkozások megerősödve kerüljenek ki válságból, ezért az adókönnyítések folytatása, a támogatási keretek növelése, hitelprogramok bevezetés és a munkahelymegőrző intézkedések révén kívánja ösztönözni a beruházási kedvet Magyarországon.

MTI

(Kiemelt képünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program újabb támogatási szerződéseinek aláírásán a Pénzügyminisztériumban 2020. július 24-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Iratkozzon fel hírlevelünkre