transznemű sportolók
- (H)arctér
Milliárdokra büntetik a woke amerikai egyetemet, mert transznőt engedtek a női úszóversenyre
Egészen brutális összeget, 175 millió dollárt (63,9 milliárd forintot) von el a Pennsylvaniai Egyetemtől a Trump-kormány egy transznemű sportoló szerepeltetése…
- (H)arctér
Még nincsen vége a női sportok elleni háborúnak
„A női sportok elleni háborúnak vége” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, miután hivatalba lépése utáni első teendői között…
- (H)arctér
A transznemű sportolók kizárása ügyében még a liberálisok többsége is egyetért Trumppal
Ahogy azt már a választás előtt megígérte, az elmúlt héten Trump elnök rendeletben tiltotta meg, hogy a „transznemű” sportolók a…
- (H)arctér
Risztov Éva: Harmadik kategóriát kéne létrehozni a transznemű versenyzőknek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó szerint a női sportolók fair versenyhez való jogait komoly veszély fenyegeti a transzgender úszók és…
- (H)arctér
A FIFA is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályokat
A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent,…
- (H)arctér
Már az „X nem” is választható az amerikai útlevél-igényléseken
Neme: X A State Department tavaly júniusban jelentette be, hogy az amerikai állampolgárok immár orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az…
- Vélemény
Transzba estünk – nemtelen küzdelmek
További magyarázat helyett a legegyszerűbb mindezt élőben végignézni, például egy modern sportközvetítés által. Tele az internet olyan videókkal, amelyekben transznemű…