Risztov Éva: Harmadik kategóriát kéne létrehozni a transznemű versenyzőknek

Risztov Éva olimpiai bajnok úszó szerint a női sportolók fair versenyhez való jogait komoly veszély fenyegeti a transzgender úszók és sportolók mögötti lobbi miatt. Kiemelten az amerikai egyetemi sport, az NCAA keretein belül erősen nyomuló transzlobbi kérdéséről beszélt a sportoló.

„Sportról beszélünk, amiben benne van a pénz és benne van a lehetőség és láthatóan az ember ezekért mindent kitalál” – mondta az úszó.

A nemek közötti biológiai különbségekre célozva Risztov Éva úgy fogalmazott: „nekünk a nyulaink a fiúk”, mivel véleménye szerint a női úszók testi adottságai miatt nem képesek utolérni férfi társaikat a versenyben.

A sportoló úgy gondolja különbséget kellene tenni azok között, akik csupán a sikerért végeztetnek nemátalakító műtétet és el kell választani azoktól, akik valóban más neműként definiálják magukat. 

Ellenben utóbbi esetben is azon a véleményen van, hogy jobb lenne egy harmadik kategóriát létrehozni a transzneműeknek a sportban azért, hogy a nemek jogai ne sérüljenek.

Forrás: mandiner.hu

A címlapképen a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női 10 kilométeres nyíltvízi úszóversenyének mezőnye rajthoz készül a Copacabana Erődnél 2016. augusztus 15-én. Elöl Risztov Éva (13). Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre