Törökország
- Vélemény
Ha szükséges, több ezer katonát tudunk a határon biztosítani! – Benkő Tibor a Vasárnapnak
– A múlt héten valósággá vált Törökország fenyegetőzése: százezrek indultak el a török menekülttáborokból Európa felé. Felkészült Magyarország egy újabb…
- Vélemény
Öt évet késett az Európai Unió a migránsválságban
Kedden ugyanis demonstratívan az érintett határszakaszra látogatott Ursula von der Leyen, a Bizottság, Charles Michel, a Tanács és David Sassoli,…
- (H)arctér
Gyorsított eljárásban ítéltek el Görögországban határsértő migránsokat
Az Alfa TV értesülései szerint péntektől vasárnap reggelig 73 határsértőt fogott el a görög rendőrség. A televízió úgy tudja, hogy…
- (H)arctér
Napokon belül több százezer illegális migráns lepheti el a Nyugat-Balkánt
Szijjártó Péter kifejtette: a török külügyminiszter legutóbbi megbeszéléseik mindegyikén elmondta, hogy egyre nehezebben kezelhető a migrációs helyzet Törökországban. Több mint…
- (H)arctér
Oroszország és Törökország egyaránt tompítaná a feszültséget
Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a zömében külügyminisztériumi és védelmi minisztériumi vezetők és szakértők részvételével Ankarában folytatott egyeztetéseken arról is…
- Keresztényüldözés
Keresztény sírokat rongáltak meg Ankarában
Vandálok törtek be egy ankarai keresztény temetőbe, majd közel kéttucat sírt rongáltak meg. A feldúlt sírok között bevándorolt oroszok kriptái…
- (H)arctér
Az amerikai kormány nem tekinti népirtásnak az örmények lemészárlását
Az amerikai külügyminisztérium azt követően tette közé állásfoglalását, hogy a minap a képviselőház és a szenátus is határozati javaslatot fogadott…
- (H)arctér
Az amerikai szenátus is népirtásnak tartja az örmények lemészárlását
A döntést a kongresszus felsőháza egyhangú szavazással hozta meg. A határozati javaslat szövege „az örmény népirtás megemlékezésére” szólít fel, és…
- Keresztényüldözés
Iszlamista milícia dúlt fel egy szíriai keresztény templomot
Az Index írta meg, hogy a török-szír határon fekvő kurd város – arabul Tel Abyad, kurd nyelven Kobani (ezen a…
- (H)arctér
Törökországban „felejtenék” az európai országok saját dzsihadistáikat
Soylu hangsúlyozta a Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonló országok a könnyebb utat választották azzal, hogy megvonták az állampolgárságot az Iszlám Állam…