terror
- Vélemény
Földi László: Európát veszélyezteti a legyőzött ISIS
A hadászatban is van arra példa, hogy a döntésre feljogosítottak rosszul határozzák meg a stratégiát, és a nemesnek tűnő küzdelem…
- Történelmi rácsodálkozások
„Szabad-e ölni, embert ölni, gyilkolni, hogy álljon a vár?”
A „legvidámabb barakk” utolsó évtizedében e színdarab, eljutva az akkoriban megengedett legszélső határáig, az ember valódi küldetését állította szembe Csermanek…
- (H)arctér
Magyarországon fogták el az Iszlám Állam egy terroristáját
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta…
- (H)arctér
A szír Ahmed H. feltételesen szabadlábra kerül és kiutasítják az országból
Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a bíróság pénteki határozatát minden érintett tudomásul vette. A férfit…
- (H)arctér
Robbanás a legnagyobb német ellenzéki párt egy irodájánál
A nyomozást a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) államvédelmi osztálya folytatja. A robbanás a Drezda környékén fekvő kisvárosban működő AfD-iroda előtt,…
-
Törökországban az Iszlám Állam terrorszervezet újabb gyanúsítottjait fogták el
A jelentés szerint két, Franciaországban is keresett nő hamis szíriai személyigazolvánnyal is rendelkezett. Az egyik gyanúsítottról úgy tudni, az Iszlám Állam…
- Keresztényüldözés
Az Iszlám Állam vállalta a strasbourgi terrortámadást
Agyonlőtték csütörtök este Strasbourg Neudorf negyedében a két nappal korábban a strasbourgi karácsonyi vásár közelében lövöldöző Chérif Chekattot – jelentették…
- Keresztényüldözés
A Boko Haram elől nincs menekvés
Október 31-én, Nigériában, a Boko Haram terrorcselekményei miatt ideiglenesen áttelepített embereknek fenntartott menekülttáborban 8 halálos áldozatot követelt az iszlamista szélsőségesek…
- Keresztényüldözés
Egy év telt el az al-Shabaab legpusztítóbb szomáliai támadása óta
2017 október 14-én, alig több mint egy éve, az al-Shabaab végrehajtotta Szomália történetének az eddigi egyik legnagyobb terrorista támadását. „Afrika…
- Keresztényüldözés
Afrikában ismét megerősödött a Boko Haram
A terrorszervezet az elmúlt időszakban egyre erősebb lett, aminek egyik bizonyítéka, hogy ezreknek kellett elhagyni az otthonukat a legutóbbi akciójuk…