Magyar–szlovák: elképesztő hangulat volt a stadionban A vendégszektorban is többségben voltak a magyarok
Nem váratlanul csapott le a Tátrára a halálos áldozatokat követelő zivatar A zivatarrendszer lassan mozgott, így a sűrű dörgéseket már viszonylag korán hallani lehetett.
Zuzana Caputová a 450 ezer szlovákiai magyarnak is elnöke kíván lenni Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről egyeztetett a magyar és a szlovák államfő.
Eperjes helyett bombázhatták Kassát a szovjetek 1941 júniusában felségjelzés nélküli repülőgépek bombázták Kassát - másnap Magyarország belépett a világháborúba.
EP választás: négy országban 48 képviselőről döntenek Szlovákiából tizenhárom Lettországból nyolc, Máltáról hat, Csehországból huszonegy képviselő jut majd be az európai parlamentbe.
Mégis lehet idegen himnuszt énekelni Szlovákiában Kikerült az idegen országok himnuszának éneklését korlátozó rész az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvényből.
Elutasította a szlovák legfelsőbb bíróság a Mi Szlovákiánk-Néppárt feloszlatását Elutasította a szlovák legfelsőbb bíróság hétfőn a Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS) feloszlatására vonatkozó főügyészi folyamodványt
Szűcs Dániel: A felvidéki magyarok bocsánatkérésre várnak A közelmúltbéli himnusztörvény árnyékában, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján a bocsánatkérés igencsak aktuális lenne
Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta a himnusztörvényt A méltányos döntés nagyon várt hírét az Új Szó röppentette világgá.
Az új szlovák törvény egy „kellemetlen időutazás” Berényi Józsefet, a Magyar közösség Pártjának EP-képviselőjét kérdeztük a törvénymódosításról.