Szijjártó Péter
- (H)arctér
Szijjártó: Juncker alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére
A tárcavezető arra reagált, hogy a román külügyminisztérium üdvözölte Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével –…
- (H)arctér
Szijjártó: Magyarország kész növelni szerepvállalását a NATO-missziók munkájában
A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélését követően magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, a ciprusi ENSZ-misszióból…
-
Szijjártó: Magyarországot és Lengyelországot valódi barátság köti össze
A miniszter felidézte: a két ország támogatásáról biztosította egymást, miután az Európai Unió velük szemben a 7. cikk szerinti eljárást…
-
Szijjártó: hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a hálának abban is ki kell fejeződnie, hogy Magyarország most is ragaszkodik szuverenitásához, szabadságához. A Külgazdasági és…
-
Kötelező kvóta, véget ért a nóta
MTI – Szijjártó Péter a csütörtökön befejeződött uniós csúcstalálkozó migrációval foglalkozó ülésének eredményeire irányuló újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, „nem lesznek,…
- (H)arctér
Polak, wegier dwa bratanki…
MTI – Magyarország semmilyen, Lengyelország elleni szankciót nem fog megszavazni, és számíthat Lengyelország támogatására mindvégig a hetes cikkely szerinti eljárás…
-
Hazánk semmilyen, Lengyelország elleni szankciót nem fog megszavazni
A külgazdasági és külügyminiszter, aki éjszakába nyúlóan egyeztetett Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel, aláhúzta, hogy a felek kölcsönösen biztosították egymást országaik…
-
Rettegnek a kárpátaljai magyarok
Szijjártó Péter szerint ami Ukrajnában zajlik, az „gyakorlatilag egy állami támogatással, állami bátorítással végrehajtott gyűlöletkampány a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben”.…
- Keresztényüldözés
Szijjártó a CBN hírcsatornának: Magyarország független, keresztény nemzet marad
Az Egyesült Államok legnagyobb keresztény hírcsatornája, a CBN exkluzív riportot forgatott Magyarországról, és interjút készített Szijjártó Péter külügyminiszterrel is. A…
-
Díszdoktori címet kapott Szijjártó Péter Asztanában
A kazah Kazguu Egyetemen Talgat Narikbajev, az egyetem rektora adta át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a dísztoktori címet. Az…