Új támogatási program indul kis- és középvállalkozóknak

Új, 2 milliárd forint összegű kkv-támogatási program elindítását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban, amelyben hangsúlyozta, az új világjárvány nyomán kialakuló új világgazdasági korszak lehetőségeket és kihívásokat is tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország, ahol az export a gazdaság teljesítménye szempontjából abszolút meghatározó szereppel bír.

Éppen ezért a kormány új támogatási programot indít azoknak a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek kihasználva az új kezdetet, a külpiacon sikeresek lehetnek – mondta.
A támogatás keretösszege 2 milliárd forint, és a program keretében augusztus 3-tól lehet pályázni külföldi márkaépítéshez, kisebb beruházás előkészítéséhez, illetve az online értékesítési csatornák kiépítéséhez, maximum 50 millió forintra vállalkozásonként.

A miniszter hangsúlyozta, a magyar gazdaság teljesítményét a jövőben is meg fogja határozni az export, „ezért is fontos, hogy a kanyarban előzzünk, fontos hogy olyan időszakban tudjunk előnyre szert tenni, amikor adott esetben másoknak erre nincs lehetősége” . A programra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség honlapján, a hepa.hu címen lehet jelentkezni.

MTI

(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter, Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Új támogatási program

Augusztus 3-ától új támogatási programot indítunk a külpiacokon tevékenykedő kis- és közepes vállalkozásoknak. A 2 milliárd forintos program keretében, külföldi márkaépítéshez, kisebb beruházások előkészítéséhez, valamint online értékesítési csatornák kiépítéséhez kaphatnak támogatást a vállalatok, maximum 50 millió forint értékben.Jelentkezés 👉🏻 HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. július 18., szombat

Iratkozzon fel hírlevelünkre