Szijjártó Péter
- (H)arctér
Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett a Kína-Magyarország légihídon
A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon. A társaság teljesítménye rendkívül fontos,…
- (H)arctér
Szijjártó: újabb egészségügyi védőeszközök érkeztek Budapestre
Szijjártó Péter azt írta: a vírus nincs tekintettel az ünnepeinkre, ezért a Kína-Magyarország légihídnak húsvétkor is üzemelnie kell, a kórházak,…
- (H)arctér
Öt repülőgépnyi maszk, teszt és kesztyű érkezett hazánkba
Ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és…
- Vélemény
Keleti szörnyekről és nyugati szövetségesekről
Valójában persze annyi történt, hogy a sokak által lesajnált magyar külügyminiszter most épp egyetlen nap leforgása alatt hét repülőgépnyi világszerte…
- (H)arctér
Szijjártó: olvasatlanul ítélkeznek a koronavírus-törvényről
A külgazdasági és külügyminiszter felidézte, pénteken újra összeültek az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy átbeszéljük a koronavírus miatt kialakult helyzetet. „Most már…
- (H)arctér
Kína-Magyarország légihíd: 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat érkezett
Szijjártó Péter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek,…
- (H)arctér
Országgyűlés: Senkit nem hagyunk magára!
A tárcavezető hangsúlyozta: a világ legnagyobb és legerősebb gazdaságokkal rendelkező országai is elképesztő kihívásokkal néznek szembe a koronavírus-járvány miatt. Hosszú…
- (H)arctér
Újabb 27 tonna védőfelszerelés érkezik Kínából
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú,…
- (H)arctér
Szijjártó: tovább dolgozunk a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán
Szijjártó Péter az ukrán kollégájával folytatott egyeztetése után kifejtette: eredetileg úgy volt, hogy az ukrán politikus csütörtökön hivatalos látogatást tesz…
- (H)arctér
Folyamatosan dolgozik a külügy a külföldön rekedt magyarok hazajuttatásán
Szijjártó Péter kiemelte: a légiközlekedés egyre nehezebbé válik az egész világon, a légitársaságok sorra mondják le járataikat, repterek és komplett…