Győztünk! – Brüsszel nem veheti el a magyaroknak járó pénzt

Győzelmet arattunk, sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzeti érdekért – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban. Angela Merkel elfogadta Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő feltételeit.

 A tárcavezető szerda este közölte: most érkezett meg Chisinau-ból, és leszálláskor kapta a hírt, hogy „mégsem lehet politikai vagy ideológiai feltételekhez kötni a Magyarországnak járó európai uniós források lehívását”. Úgy vélte, ha nem harcoltak volna, akkor csütörtökön olyan döntés született volna Brüsszelben, hogy „illegális bevándorlókat kellene befogadnunk”, és ha nem tennék, nem járnának az uniós források. Kiemelte: ezt megelőzték, és ennek a tanulsága az, hogy

még a lehető legnehezebb körülmények közepette is, a legnagyobb nyomás dacára is ki kell állni a nemzeti érdekekért.

– Ezt tettük, győztünk, és ezt fogjuk tenni a jövőben is – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-nek úgy reagált: Magyarország győzött, ugyanis olyan egyetértést ért el, amely szerint a járvány idején nem lehet feltételekhez kötni az uniós támogatásokat – jelentette ki  (EP-) képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva szerdán.

– Nagy siker, hogy megvédtük a magyarok pénzét és megakadályoztuk, hogy a brüsszeli bürokraták a bevándorlók kötelező befogadásával megzsarolhassák Magyarországot

– fogalmazott a képviselő. Kiemelte, az elért egyetértéssel azt is bebizonyította Magyarország, a magyar és lengyel együttműködés, hogy Brüsszelben is ki kell, sőt, sikeresen ki lehet állni a nemzeti érdekekért. A megoldásnak köszönhetően olyan helyzet áll elő, hogy Brüsszel nem alkalmazhat kettős mércét egyetlen egy tagállammal szemben sem, nem veheti el a magyaroknak járó pénzt, és nem kényszerítheti rá akaratát Magyarországra azért cserébe, hogy a neki járó uniós forrásokhoz hozzáférhessen – tette hozzá Deutsch Tamás.

– Még egy ilyen nehéz helyzetben is lehet sikert elérni, érdemes kiállni a hazánkért

– fogalmazott. Kifejtette: győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar-szövetség, és győzött Európa. Ugyanis az Európai Unió azon működési rendje győzedelmeskedett, amely szerint mind a huszonhét ország, mind a huszonhét nemzet egyetértésére szükség van a legfontosabb kérdésekben meghozni kívánt közös döntésekhez – tette hozzá. – Győzelmes nap ez a magyaroknak, és szomorú nap a károgóknak – zárta nyilatkozatát Deutsch Tamás.

„Magyarország győzött, ismét bebizonyosodott, hogy mindig, minden helyzetben megéri kiállni a magyar érdekekért” – írta az igazságügyi miniszter a Facebook oldalán szerda este. „Érdemes volt harcolnunk azért, hogy a világjárvány idején ne kössék ideológiai elvárásokhoz a pénzügyi támogatásokat” – fogalmazott Varga Judit. Kiemelte: a megállapodás tiszteletben tartja az uniós szerződéseket, a nemzeti identitásunkat, és védelmet nyújt a politikai zsarolással szemben.
„Mi mindig, minden alkalommal harcolni fogunk Magyarországért. Győztünk! Győzött a lengyel-magyar barátság!” – írta az igazságügyi miniszter.

MTI

Morawiecki: A lengyel vétó a szabad és szolidáris Európa létrejöttét szolgálja

(Kiemelt képünkön: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (b) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Karmelita kolostor folyosóján 2020. november 26-án. Tárgyalásuk napirendjén az EU költségvetésének ügye szerepelt, ami ellen Magyarország és Lengyelország is vétót emelt amiatt, hogy az uniós pénzek felhasználását Brüsszel politikai feltételekhez akarja kötni. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Iratkozzon fel hírlevelünkre