Soltész Miklós
- (H)arctér
Soltész: ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni
Olyan világot élünk, hogy ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni és a hangos többség elnyomja…
- (H)arctér
Megújul a cigányság hitéletében is jelentős szerepet betöltő csatkai zarándokhely
Soltész Miklós elmondta: a Veszprémi Érsekség beruházásában megvalósuló fejlesztésre idén 700 millió, jövőre egymilliárd, 2023-ban pedig további 900 millió forintot…
- (H)arctér
Egyházi tábor, zarándoklat, kirándulás várja nyáron a fiatalokat
Soltész Miklós újságíróknak azt mondta: ezek a programok a nemzettudatot erősítik, a gyerekek megismerkedhettek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével,…
- (H)arctér
Felújítják az egykori pesti szlovák evangélikus templomot
A felújítás több ütemben valósul meg a magyar és a szlovák kormány támogatásával. Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá…
- (H)arctér
Megújult a bökönyi görögkatolikus templom
Soltész Miklós a 90 millió forintból, kormányzati támogatással felújított görögkatolikus templom újraszentelési ünnepségén arról beszélt, hogy a kereszténység kétezer éves…
- (H)arctér
Több mint 200 katolikus óvoda épül, újul meg a következő években
A következő években több mint kétszáz katolikus óvoda épül, bővül vagy újul meg idehaza a katolikus óvodafejlesztési programban – közölte…
- (H)arctér
Templomfelújítási program: Pest megyében 112 templom újulhat meg
Az államtitkár hozzátette, a szakrális épületek megszépülésével gazdagodnak a helyiek és a turisták is vonzóbb környezetbe érkezhetnek. Menczer Tamás, a…
- (H)arctér
Soltész: megerősödtek a karitatív szervezetek
Soltész Miklós egyedülállónak nevezte az európai uniós és hazai forrásokból megvalósított fejlesztéseket, mint mondta, „ilyen az unióban nem volt, más…
- Pengető
Az oltárnál nőttek fel, az oltárnál a helyük
Könnyűzenei kórusok missziós küldetéssel Soltész Miklós ünnepi köszöntőjében rámutatott, hogy az egyház életében voltak mindig olyanok, akik kipótolták az űrt,…
- (H)arctér
Soltész: 137 templom újul meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Soltész Miklós a megye országgyűlési képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Szabolcs-Szatmár-Bereget érintő programrészben 108 település 85 református, 49 katolikus…