Románia
-
Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány
A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevarul című hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből…
-
Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország a gazdaságfejlesztési programot
A Maros-mezőségi kísérleti gazdaságfejlesztési program keretében tavaly másfél milliárd forint jutott a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak, idén 800 pályázat érkezett,…
-
Új fenntartható fejlődési stratégiát fogadott el a román kormány
A bukaresti kormány által elfogadott dokumentum a kabinet Fenntartható Fejlődési Főosztályának irányításával készült el. Borbély László államtanácsos, a kormányhoz tartozó…
- (H)arctér
Felsőbbrendűség, vallás, abortusz – hogyan gondolkodik Európa?
A maszol.ro tett közzé egy közvélemény-kutatást, amely érdekes információkat tartalmaz az európai társadalmak gondolkodásmódjára vonatkozóan. A felmérés eredményei szerint a…
- (H)arctér
Sok gyermek marad magára Romániában
2017 végén 77 471 olyan kiskorút tartottak nyilván Romániában, akinek egyik szülője és 17 425-öt, akinek mindkét szülője külföldre távozott.…
- (H)arctér
Újabb törvénytervezet a bejelentett élettársi kapcsolatról Romániában
A jogszabály alapján az azonos, illetve különböző nemű párok is közjegyzői nyilatkozattal tehetik hivatalossá élettársi kapcsolatukat, amennyiben mindketten nagykorúak, legalább…
- (H)arctér
Szijjártó: Juncker alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére
A tárcavezető arra reagált, hogy a román külügyminisztérium üdvözölte Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével –…
- Egyéb
Földrengés rázta meg Romániát
5,7-es erősségű földrengés rázta meg Romániát vasárnapra virradóra. Az Adveral cmű román lap szerint a Brassótól keletre, Vrancea megyében volt…
- Vélemény
Veczán Zoltán: mi is tudunk jó szlogent gyártani
A Jean-Claude Juncker által a napokban mondott, a magyarságra minimum sértő mondatok kapcsán a Magyar Hírlap újságírója jelentette meg gondolatait…
- (H)arctér
Tőkés Iohannisnak: a magyarság ne jusson a szászok sorsára
Klaus Iohannis román államfő nemrég nyilatkozott arról, hogy „A többsebességes vagy a koncentrikus körök mintájára létrejövő Európa nem jelenthet megoldást”. Iohannis…