Rétvári Bence
- (H)arctér
Országos szintű atlétikai központ épült Vácon
Országos szintű atlétikai központ jött létre Vácon, amelynek jó gazdája a Váci Reménység Egyesület és amelyhez a kormányzat 774 millió…
- (H)arctér
Rétvári: „A járvány kapcsán az álhírgyártás az emberek egészségének veszélyeztetése”
Rétvári Bence posztjában emlékeztet: Bencsik János ellenzéki képviselő írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz. Mint ismert, ő forgatott videót a Dél-pesti…
- (H)arctér
Rétvári: Több mint negyedmilliárd forint állami támogatásból fejlődött Vámosmikola
Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a megújult plébánia és közösségi ház ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy…
- (H)arctér
Rétvári: A barna, a vörös és a szivárványos ideológia is a családok felszámolására törekszik
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, miniszter-helyettese megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy az augusztus 23-ai emléknap egy…
- (H)arctér
Rétvári: több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor
Az egyházi intézmény célja a sajátos nevelési igényű, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok pályaorientációjának és elhelyezkedésének támogatása. Rétvári Bence, a…
- (H)arctér
Rétvári: a baloldal számára láthatatlan, de csökkent az elkerülhető halálozások aránya
Rétvári Bence közölte: az Eurostat 2011 óta követi az elkerülhető halálozások 100 ezer főre vetített arányának alakulását a 75 év…
- (H)arctér
Rétvári: Szent István a magyar állam és egyház létrehozója
A térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, István ismerte fel, hogy a kereszténység az üdvösségre vezető út, ezért egész népét akarta…
- (H)arctér
Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át
Ritkán adnak át két nemzeti ünnep alkalmából egyszerre díjakat, elismeréseket. Mindkét ünnep a nemzeti önállóságról, függetlenségről szól – hangsúlyozta az…
- (H)arctér
Rétvári Bence: A baloldalnak nem számítanak az egyházi iskolák
Tordai Bence „Mikor fog úgy érvényesülni az állampolgári jogegyenlőség, hogy minden gyerek megfelelő minőségű oktatáshoz fér hozzá?” című írásbeli kérdésében…
- (H)arctér
Jövőre 2012 milliárd forint jut egészségügyi célokra
Rétvári Bence erről a vadonatúj, 100 millió forintos TOP-forrásból és csaknem 150 milliós önerőből épített lepsényi egészségház átadásán beszélt. Elmondta:…