párbeszéd
- (H)arctér
Moszkva nem utasítja el a Nyugattal való párbeszédet, de nem felejt
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Jövő megteremtése elnevezésű moszkvai nemzetközi szimpóziumon jelentette ki: Oroszország nem utasítja el a Nyugattal folytatandó…
- (H)arctér
Tordai Bence kilépett a Párbeszédből, szerinte a párt „matrica lett a DK bukósisakján”
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője kilépett a Párbeszédből, munkáját ezután Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld…
- Vélemény
Kire szavaz valójában, aki Karácsony Gergelyre szavaz?
Sokat változott azóta a világ, és sokat fordult Karácsony Gergely is. A főpolgármester 2019-es megválasztása óta éppen az a 2010…
- Vélemény
Összenőtt, ami összetartozik
A lépés persze nem meglepő és elsősorban az MSZP és a Párbeszéd részéről teljesen érthető is. Ez a két párt…
- (H)arctér
Mutatjuk, kiket támogatnak Gyurcsányék az önkormányzati választásokon! – Nem lesz saját főpolgármester-jelöltje a DK-nak
Kiderült, kiket támogat a DK a 2024-es önkormányzati választásokon. Gyurcsány Ferencék a Párbeszéddel és az MSZP -vel is megállapodtak. A…
-
Horgas Péter, a baloldal veterán politikai aktivistájának útja az SZDSZ-től a Párbeszéd megalapításán át, a pedagógus-tüntetések szervezéséig
Horgas Pétert, baloldali politikai körökben az egyik legtöbb helyen megfordult aktivistaként ismerik. Ő nem más, mint a pedagógus-tüntetések főszervezője. Hosszú…
- Vélemény
Kaszab Zoltán: Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a szélsőbalos Antifa
Valószínűleg sokaknak az emlékezetébe vésődött február 11-e, amikor is szélsőbaloldali csoportok randalíroztak Budapesten és támadtak meg, vertek félholtra találomra kiválasztott,…
- (H)arctér
Új néven folytatja Karácsony Gergely pártja
Párbeszéd – A Zöldek Pártja, röviden Párbeszéd – Zöldek néven és új logóval folytatják a politizálást Karácsony Gergely és párttársai…
- (H)arctér
Az akkumulátorgyárak miatt hívtak össze rendkívüli országgyűlési ülést
Ellenzéki kezdeményezésre az akkumulátorgyárak ügyében összehívták az Országgyűlés rendkívüli ülését hétfőre. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a tanácskozás…