Magyarország
- (H)arctér
Az Országgyűlés elnöke a Kaláka-Club szervezésében a „sógoroknál” járt
Kövér László – aki egyben a konferencia védnöke volt – ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: a Kaláka-Club tagjai bebizonyították, miként lehet…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: Magyarország elsőként indított programot az üldözött keresztények megsegítésére
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felidézte, hogy 2016-ban a nyugati országok…
- Keresztényüldözés
Merényletek Srí Lankán: a külügyminisztérium 11 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt nyújt
A dokumentum alapján a tárca a terrortámadás következményeinek enyhítésére, illetve a súlyosan sérült túlélők megsegítésére nyújt segítséget Srí Lankának. A…
- Keresztényüldözés
3 tévhit Krisztus feltámadásával kapcsolatban
Sokszor még keresztények között is találkozni olyan emberekkel, akik nem tudnak a feltámadás tényével mit kezdeni. Többeknek egyszerűen sok annak…
- Keresztényüldözés
A magyar kormány gyorssegélyt ajánl fel a Srí Lanka-i súlyos sérülteknek
Azbej Tristan az M1 csatornán azt mondta, ezt követően megvizsgálják a további, nagyobb léptékű segítségnyújtás lehetőségét. Az államtitkár azt is…
- Keresztényüldözés
Juhász Hajnalka: A Hungary Helps ügynökség abszolút mérföldkőnek számít
Juhász Hajnalka feladata, hogy a világgal megismertesse az egyedülálló Hungary Helps programot. A magyar humanitárius segítségnyújtásról 2018 decemberében elfogadott törvény…
- Keresztényüldözés
Mérföldkő a magyar segítségnyújtásban – bemutatkozott a Hungary Helps Ügynökség
A sajtótájékoztató kezdetén Azbej Tristan a magyar kormány nevében kifejezte együttérzését a francia katolikus egyház és az egész francia nép…
- Keresztényüldözés
Megalakult a Hungary Helps ügynökség
Azbej Tristan a keddi sajtótájékoztatón elmondta: mivel az általa vezetett államtitkárság egyre több támogató programot működtet, szükségessé vált egy ügynökség…
- (H)arctér
FRISSÍTÉS Pásztor István: a legfontosabb feladat a szavazópolgárok mozgósítása
Ennek érdekében a VMSZ Mindannyian! címmel indított kampányt a Fidesz-KDNP európai parlamenti jelöltlistája mellett. A legnagyobb délvidéki magyar párt a…
- Keresztényüldözés
Magyarország felelős a keresztény közösségekért
Orbán Balázs a konferencia kerekasztal-beszélgetésén – utalva a migrációra – arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehéz helyzetben lévő…