Kovács Zoltán
- Egyéb
Kovács Zoltán: Az ellenzéknek semmi sem drága
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az ECHO TV Napi aktuális című műsorában azt hangsúlyozta, hogy az…
- (H)arctér
Kovács Zoltán: az eredmények a kormányt igazolják
Kovács Zoltán a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: a magyar kormány az elmúlt nyolc évben azokkal a kérdésekkel…
- (H)arctér
Hollik István az új kormányszóvivő
A kormányszóvivői feladatokat a jövőben Hollik István látja el. (MTI – Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
- (H)arctér
A külügy szerint a CEU a hisztériakeltésben érdekelt
A Külügyminisztérium közleménye szerint az egyetem melletti, szombati tüntetés (amely 14 órakor kezdődik Budapesten a Fővám téren, majd a Kossuth…
- (H)arctér
Kovács Zoltán: „Mi köze a tanszabadsághoz a CEU-nak?”
Ignatieff az interjúban arról beszélt, hogy Magyarország egypártrendszer felé halad, és ugyanez lehet számos más ország jövője is. Kitért arra…
- (H)arctér
Kovács az Economistnak: Magyarország ésszerűen érvel, amikor ragaszkodik a bevándorlás korlátozásához
A hetilap online kiadásának levelezési rovatában megjelent írással a kormányszóvivő arra reagált, hogy a The Economist Facebook-oldalán nemrégiben megjelent, Hogyan…
- (H)arctér
Románia üdvözli Juncker december 1-jéről szóló kijelentését
Centenáriumot ünnepel Románia. Mi éppen leporoljuk a Korondon vásárolt vázát az asztalunkon. Jó dolgunk van, nem szükségszerű a határátlépésnél csomóba…
-
Kormányszóvivő: elfogadhatatlan a közös uniós határvédelem
Elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kovács…