koronavírus
- Családháló
Mese a koronavírusról
A koronavírus megjelenése óta gyermekeink félszavakból tájékozódhatnak a járványról. Tudják, hogy nem mehetnek iskolába, óvodába és azzal is tisztában vannak,…
- (H)arctér
- (H)arctér
Nem igaz, hogy többféle koronavírus terjed az országban
A szakember írásos tájékoztatójában arra hívta fel a figyelmet: a minták egyértelműen mutatják, hogy az ország több pontján márciusban „lokális…
- Keresztényüldözés
Buddhista szerzetes gyűjtött a keresztényeknek Mianmarban
Mianmarban a szélsőséges buddhista nézetek már évek óta mérgezik a társadalmat, a vallási kisebbségek, így a keresztények is egyre inkább…
- Pengető
A brazil énekes dicsőítő dala erőt ad a járvány küzdelmeiben!
A „Deus é Deus” – azaz Isten, minden helyzetben Isten – a koronavírus-járvány emblematikus dalává lett. A benne megszólaltatott gondolatok…
- Családháló
Mesterséges kómában tartott nő gyermekét segítették világra
Istennek és a hitének tulajdonítja Angela Primachenko azt a csodát, hogy noha koronavírus-fertőzése miatt mesterséges kómában tartották, mégis életet adhatott…
- (H)arctér
Az autókürtök szólnak úrfelmutatásnál Előszálláson
A plébános elmondta: az első autósmisét húsvétvasárnap tartották. A kicsi, ötven templomlátogatót számláló egyházközség vezetője nem akarta, hogy szétessen a…
- (H)arctér
A fertőzésen átesettek vérsavóját használnák kezelésre
Kis Zoltán elmondta: a betegség alatt ellenanyagot termel a szervezet, amely a gyógyulás után véd a fertőzéstől. A laboratóriumban azt…
- (H)arctér
A tegnapinál jóval több koronavírus-fertőzöttet azonosítottak ma reggelre
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 213-ra emelkedett. 287-en gyógyultan…
- Vélemény
„A legnagyobb kincs Isten kegyelme” – erre buzdít Don Bosco
Kapaszkodj Istenbe, mint a madár: amikor énekel, remeg alatta az ág, de tudja, hogy tud repülni. Biztosan jó lesz minden…