karácsony
- (H)arctér
Ferenc pápa: minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre
A koronavírus-világjárvány miatt a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika központi lodzsája helyett a lodzsa üvegajtajai mögött található, úgynevezett áldási teremben…
- (H)arctér
Életet várunk, világosságot várunk, az igét várjuk, aki által minden lett, ami lett
Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, hogy az ember kiűzetett a Paradicsomból, ezért egész életén át…
- (H)arctér
Fabiny Tamás: Isten ott van minden emberi szenvedésben
Fabiny Tamás prédikációjában elmondta: a karácsonyi történet arról szól, hogy Isten nemcsak a magasságban, hanem a földi világban, az emberek…
- (H)arctér
Senki nem maradhat ki a szeretet ünnepéből
A bíboros hozzáfűzte: „nem maradhatnak ki azok a gyerekek sem, akiknek egyébként kevés törődés, jó szó és odafigyelés jut, mert…
- Pengető
Egykor értünk testet öltött
Sokszor képesek vagyunk egy-egy nagy ünnepünkön elfelejteni, hogy Isten aktív, és ő ma is meg akar bennünket szólítani. Akadnak olyan…
- (H)arctér
„Az emberiség sorsának egy jászolban született gyermek szabott irányt”
A járványügyi korlátozások miatt a hétezer hívőt befogadni képes bazilikában csak mintegy kétszázan vehettek részt a misén, közöttük ötven egyházi…
- Kultúra
Karácsonyi koncert a Notre-Dame székesegyházban
A székesegyház kórusának tagjai védősisakban és -öltözékben énekeltek egy csellista és egy kölcsönzött orgona kíséretében az elsötétített középkori épületben, amelyben…
- (H)arctér
Ünnepi szentmisék, istentiszteletek
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 10 óra 30 perckor az esztergomi bazilikában mutat be ünnepi szentmisét. Bogárdi Szabó István, a…
- Vélemény
A letartóztatott bejgli esete
Már a második börtönkarácsony közeledett. December közepe táján jártunk. Reggel, amikor elhangzott a várva-várt kiáltás („Séta”!), egy házimunkás végigsietett a…
- Vélemény
Jézuska helyett Santa, aki bebújik a kályhalyukon a zoknikhoz – szenteste
Egy ugrásra vagyunk attól, hogy Krisztus helyett Santa hozza az ajit, bebújva a kályhalyukon, szenteste. Persze ez az amerikanizmus sem…