ifj. Lomnici Zoltán
- Reflex
Ifj. Lomnici Zoltán: Aki a DK szekerét tolja, az egyház leépítését szolgálja
Ahogy korábban beszámoltunk róla a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fórumsorozatot szervezett, melynek címe: „Közéleti kérdések…
- (H)arctér
Ifj. Lomnici Zoltán: Great Again – trumpi örökség és jövő
A Turning Point USA felmérését szemlézte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetben megjelent írásában. A kutatás alapján a Századvég…
- (H)arctér
Szakértő szerint a budapesti városvezetés alkotmányt sértene a Horn sétánnyal
A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkben ifj. Lomnici Zoltán rámutatott: a hatályos jogszabályok értelmében nem lehet közterületet elnevezni olyan…
- Kultúra
Kereszténység, értelmiségi küldetés, hazaszeretet
Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia 2018-ban alakult meg. Képzésének célja, hogy a hallgatókban megerősítse a keresztény életben való…
- (H)arctér
„Nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét”
Az alkotmányjogász úgy fogalmazott, nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét. Kiemelte, egyes nyugati országokban „a gyermekek…
- (H)arctér
Ifj. Lomnici: nem riadunk meg a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal provokációjától
Október 23-án, szombaton rendezik meg a nyolcadik Békemenetet, amelyre több százezer embert várnak a szervezők – emlékeztetett a cikk, amelyben…
- (H)arctér
„Ennek a társaságnak egyáltalán nem kellene megemlékeznie a forradalomról”
Ugyanakkor ennek a „társaságnak” – amelyben helyet kap Dobrev Klára, akinek a nagyapja asszisztált az ’56 utáni megtorláshoz és Gyurcsány…
- (H)arctér
„Nem beszélhetünk demokráciáról, csak áldemokráciáról”
Csizmadia László a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján, Budapesten úgy vélekedett: „nem beszélhetünk demokráciáról, csak áldemokráciáról”, mert a bizottság nem hallgatja meg az…
- (H)arctér
A Jobbik halott, csak még nem tud róla – villáminterjú ifj. Lomnici Zoltánnal
Mint arról mi is beszámoltunk, kereszténygyalázó „mémet” posztolt kedd este a Jobbik a Facebookon. A bejegyzés üzenete egyértelmű: Trump és…
- Vélemény
Ifj. Lomnici a Vasárnapnak: Az USA senkin sem kérheti számon a demokráciát
– Egy korábbi, még az amerikai elnökválasztás előtt megjelent írásában nyitva hagyta a kérdést, hogy alkotmányos válság lesz-e az Egyesült…