Ferenc pápa
- Vatikáni Figyelő
Május 7-én kezdődik a konklávé
2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Matteo Bruni szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint a római katolikus egyház új vezetőjét, a 267.…
- (H)arctér
Magyar Péter elutazott a pápa temetésére – Édes semmittevés lett belőle
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője Ferenc pápa temetésére utazott Rómába, de álszent kommunikációja leleplezi: a gyászszertartás csak ürügy volt…
- (H)arctér
Hétfőn kiderül a pápaválasztó konklávé időpontja
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren…
- Vatikáni Figyelő
Re bíboros homíliája Ferenc pápa temetésén
Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium 91 éves dékánja méltatta szentbeszédében Ferenc pápa életművét az április 26-án, szombaton délelőtt…
- Vatikáni Figyelő
Több mint 250 ezren vettek részt a pápa búcsúztatásán
Százezrek voltak jelen Ferenc pápa búcsúztatásán a vatikáni Szent Péter téren és környékén – közölte a Vatikán. A Szentszék becslése…
- (H)arctér
Trump és Zelenszkij összeült egymással a pápa temetésén
Rövid megbeszélést tartott Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel szombaton a Vatikánban, és megállapodtak abban, hogy még aznap…
- Vatikáni Figyelő
Veres András püspök: A pápa búcsúztatása igazi ünnep Rómában
Ferenc pápa búcsúztatása igazi, az elfogultságig megérintő ünneppé válik egész Rómában, mert a koporsó végighalad a városon, és az út…
- Vatikáni Figyelő
Homíliájában az egész világ megáldását kérte Giovanni Battista Re bíboros Ferenc pápától
Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista…
- (H)arctér
A gyásznap alkalmából felvonták, majd félárbócra engedték a magyar zászlót a budapesti Kossuth téren
Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját…
- Vatikáni Figyelő
Elkezdődött a gyászszertartás a Vatikánban
Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren, amelyre mintegy kétszázezer hívőt vártak. A szertartást…