egyház
- (H)arctér
Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi
Az egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette: Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön…
- Pengető
Karácsonykor az angyalok dicsőítésre hívnak minket
Az angyalok a nevükben hordozzák a küldetésüket. Rafael (Isten gyógyít), Michael (Ki olyan, mint az Isten?), Gábriel (Isten hírnöke), társaikhoz…
-
Legyen egyházdoktor és Európa társ-védőszentje Szent II. János Pál pápa!
Az egyházdoktorok olyan kiemelkedő szentek, akiknek tanításai, beszédei időtállóak, bármely kor emberéhez szólnak, és akiknek ezen megnyilvánulásait biztosan a Szentlélek…
- (H)arctér
Érvénytelenítette a bíróság a katolikus gimnáziumot újralétesítő miniszteri rendeletet
Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték. A bíróság három olyan, 2018-ban hozott miniszteri rendeletet semmisített meg teljesen, amely…
- (H)arctér
Orbán: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához
A keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia megnyitóján a kormányfő kiemelte: Európa megmentéshez nekünk azok adhatják a legnagyobb segítséget, akiknek most…
- (H)arctér
Szakított az alexandriai pátriárkával orosz ortodox egyház
Az orosz szinódus mérlegelni fogja a további lépéseket. Az alexandriai pátriárka a konstantinápolyi után a második méltóság az ortodox egyházak…
- (H)arctér
Coloradóban őrizetbe vettek egy férfit, aki zsinagógát tervezett felrobbantani
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfői közleménye szerint a fehér felsőbbrendűséget hirdető, 27 éves Richard Holzernak több Facebook-fiókja is volt,…
- Egyéb
Ahol egy gyermek biztonságban van, ott vagyunk mindannyian biztonságban – gyermekjogi szimpózium Pannonhalmán
Az egyháznak, a kormányoknak és a civil szervezeteknek is egyre nagyobb kihívást jelent a gyermekek testi és lelki egészségének romlása,…
- (H)arctér
Egy különleges elme története
1857-ben egy pozsonyi bálban megismerkedett egy daliás katonatiszt és egy feltűnően szép, fiatal nyitrai lány. Azonnal egymásba szerettek – ezzel…
- (H)arctér
Hadi Ferenc: A fiatalság nem függ az életkortól a Nagymarosi Találkozókon
– A nemrég lezajlott ForrásPonton a legkorszerűbb technikai apparátus felvonultatása mellett rendeztek profi programot a fiatalok számára. A Nagymarosi Találkozókon…