diplomácia
- (H)arctér
Jól jövedelmezett a kémkedés
Alexander Van der Bellen az Ö1 osztrák rádiónak adott interjúban kijelentette, jelen pillanatban nem lát okot a helyzet dramatizálására. Hangsúlyozta,…
- (H)arctér
Léteznek hangfelvételek Hasogdzsi meggyilkolásáról
„Odaadtuk a felvételeket Szaúd-Arábiának, Washingtonnak, a németeknek, a franciáknak, az angoloknak” – jelentette ki a televízióban is közvetített sajtótájékoztatóján Erdogan.…
- Keresztényüldözés
Izrael-barát keresztény vezetők látogattak el Szaúd-Arábiába
Az Amerikai Evangélikus Egyház vezetői történelmi látogatást tettek Szaúd-Arábiában. Az arab monarchiába először látogató Izrael-barát amerikai keresztény vezetők célja, hogy…
- (H)arctér
Folytatódik az USA-Irán adok-kapok
Éppen vasárnap lesz az évfordulója az iszlám forradalom kezdetének, amikor radikális iráni dákok elfoglalták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, és…
- (H)arctér
„Szankciók jönnek, november 5-én”
„Szankciók jönnek, november 5-én” – ez a felirat olvasható az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében, utalva arra, hogy a 2015-ben az Iránnal…
- (H)arctér
A nagyok tárgyalása a G20-as argentínai csúcstalálkozón
Hosszú és tartalmas különmegbeszélést tarthat egymással a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozója alkalmából Vlagyimir Putyin orosz…
- Keresztényüldözés
Magyarország elkötelezett az európai zsidó-keresztény örökség mellett
A hagyományokhoz és a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás összeköti a magyar és a zsidó népet, 1956 máig érvényes tanulsága pedig…
-
Szőnyeg szélén a budapesti ukrán nagykövet
Liubov Nepop nagykövet a megbeszélésről távozva nem volt hajlandó a magyar köztévé fentiekre vonatkozó kérdésére válaszolni. Magyar Levente államtitkár a…
- Keresztényüldözés
ENSZ: a vatikáni külügyminiszter köszönetet mondott Magyarországnak
Szeptember 28-án, pénteken a magyar állandó ENSZ misszió a 73. ENSZ közgyűlés hetének egyik eseményeként konferenciát szervezett New York-ban, a…
- Keresztényüldözés
Szijjártó Péter: Biztosítani kell az elüldözött keresztények visszatérését
Biztosítani kell Szíriában és másutt a világban, hogy visszatérhessenek lakóhelyükre azok a keresztény közösségek, amelyek ezer éve ott éltek, de…