Demokrata Párt
- (H)arctér
Biden újrázna
A 79 éves Biden népszerűsége az utóbbi hónapokban jelentősen megcsappant. Ez a Demokrata Párt berkeiben kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban,…
- (H)arctér
Rohamosan csökken a demokrata vezetésű tagállamok népessége
A cikk ismerteti az amerikai népszámlálási hivatal (USCB) adatait, amelyek szerint 2010 és 2019 között Kalifornia, New York, New Jersey,…
- (H)arctér
Trump nem alapít új pártot
A republikánus politikus – aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta – álhírnek nevezte az új…
- Vélemény
Nógrádi György: Felbujtott tömeg tiltakozott a Capitolium előtt
Nógrádi György megkeresésünkre úgy fogalmazott: a távozó elnököt támogató, Capitolium előtt zavargó tömeg fő mozgatója nyilvánvalóan az volt, hogy Donald…
- Vélemény
Ön mondana „A-Women”-t a mise végén?
Emanuel Cleaver demokrata párti képviselő egy felszólalásában adta hírül, hogy a kongresszusban elmondott napi ima befejezéseként ezúttal az „Amen” mellett…
- (H)arctér
Megtört a csend – Mitch McConnell gratulált Joe Bidennek
Csaknem tízperces beszédében nagyrészt Donald Trump republikánus elnök érdemeit méltatta. A szenátusban tartott felszólalásában a politikus elismerte, hogy a Demokrata…
- (H)arctér
Moszkva továbbra is tagadja a hekkertámadás vádját
Az orosz kiberbiztonsági központ helyettes vezetője elmondta, hogy az említett anyagok egyelőre titkosnak minősülnek, és a vonatkozó kormányközi megállapodás értelmében…
-
Gyanús csomagot küldtek Robert de Niro éttermébe
A nyomozók szerint ugyanaz az elkövető készíthette el a nyolc bombát, amelyből küldtek Obama legfőbb ügyészének Eric Holderrnek, a volt…