Brüsszel
- (H)arctér
Tévedés, hogy az EU plusz forrást ad Magyarországnak!
„Az ellenzék ismét hazudik, amikor azt állítja, hogy az Európai Unió támogatást biztosít Magyarország számára a koronavírus elleni védekezéshez” –…
- (H)arctér
A brüsszeli terrortámadások áldozataira emlékeztek
Négy évvel ezelőtt, 2016. március 22-én az Iszlám Állam nevű terrorszervezet három robbantásos merényletet hajtott végre Brüsszelben: kettőt a Zaventem…
- (H)arctér
Sportcsarnokká alakítanak át egy templomot Brüsszelben
A tizenkilenc kerület közül, amely Brüsszel régióját alkotja, Anderlecht jelentős muszlim népességgel rendelkezik, amelynek nagy része Észak-Afrikából érkezett. Ennek fényében…
- (H)arctér
Orbán: Ne a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit
Kiemelte: Magyarország is azt szeretné, hogy 2050-re klímasemleges legyen az európai gazdaság, ezért készen áll arra, hogy egy erről szóló…
- (H)arctér
Szijjártó: a külügyi tanács elfogadta az új Európai Bizottság összetételére vonatkozó javaslatot
Szijjártó Péter elmondta, hogy az uniós tagországok külügyminisztereiből álló tanácsnak ezzel a döntésével véglegessé vált azon nemzetközi „bevándorláspárti erők” törekvéseinek…
- (H)arctér
Az enyészet áldozata – Judith Sargentini
Nem olyan régen még zengett a külföldi és hazai média Judith Sargentini holland politikus megnyilvánulásaitól. A Tavares-jelentéshez kísértetiesen hasonló módon…
- (H)arctér
Dömötör Csaba: a baloldali polgármesterekkel hajtanák végre a bevándorlást ösztönző programokat
Az államtitkár felidézte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt nemrégiben találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével. Timmermans – az államtitkár…
- Vélemény
Egy ilyen országot támogatni kellene
Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozása után sajtótájékoztatót tartott: Forrás: newsroom.consilium.europa.eu
- (H)arctér
Amazonként küzd hazánkért az igazságyügyi miniszter
https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/videos/2377131362406666/ Varga Judit újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a tagállamok a törvényi alapokon maradnak Magyarország bírálatakor, távol maradnak…
- (H)arctér
Szijjártó: a közös visegrádi fellépés teljes mértékben szolgálja a magyar nemzeti érdekeket
A tárcavezető Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter meghívására tartott előadást a lengyel nagyköveteknek. A visegrádi együttműködés (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország…