baleset
- (H)arctér
Hajómérnök: több tényező is nehezíti a Hableány kiemelését
Jelezte: ha a hajó az ütközéskor vagy a süllyedéskor megroppant, akkor az a kiemelés módján is nagyban változtat. Elmondása szerint…
- (H)arctér
TEK: négy hevedert vezetnek át a Hablány alatt a kiemeléshez
Jasenszky Nándor a margitszigeti sajtótájékoztatón közölte: a kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet, de az is lehet, hogy a jövő…
- (H)arctér
Kovács Zoltán államtitkár autójával balesetezett
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: a II. kerületi Hűvösvölgyi út egyik gyalogos átkelőhelyétől mintegy harminc méterre egy 14…
- (H)arctér
Elsüllyedt egy dunai hajó Budapesten
Felborult, majd elsüllyedt egy hajó a Duna budapesti szakaszán, a Parlamentnél – jelentette szerda este az Info Rádió. Az MTI…
-
Felborult egy komphajó a Kongói DK-ban, több mint százan eltűntek
Jacqueline Ngelele tartományi közlekedési miniszter újságíróknak hozzátette, hogy a hajón utazó csaknem 200 emberből negyvenet tudtak kimenteni. Nglele szerint a…
-
Ágyhoz kötözött beteg fulladt meg egy fővárosi pszichiátrián
A lap úgy tudja, hogy a pszichiátrián a páciens egyik kezét és az egyik lábát az ágy rácsához rögzítették. A…
- Vélemény
Borz és Mariska
A baleset híre hallatán a gyanakvóbbak nem bírták kihagyni a feltételezést: Lovasi biztosan be volt tépve. A droggal való korábbi…
- Vélemény
Vizsgálják a Lovasi Andráshoz köthető balesetet
A Zsaruellátó Facebook-oldalán közzétett információk szerint az autó sofőrjének kitört három foga, több helyen is eltört a kulcscsontja, ezért kórházba…
-
Kiesett a kilencedikről, rendőrök mentették meg az idős férfit Budapesten
Az eset a X. kerületi Bányató utcában történt, az idős férfi megszédült és kiesett a kilencedik emeletről, majd a lába…
- (H)arctér
FRISSÍTÉS Hatalmas robbanás Kínában, negyvenheten meghaltak
Korábban hat halottról lehetett tudni. Cao Lu-pao, Jencseng város polgármestere reggel sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a növényvédő szereket előállító…