Azbej Tristan
- Vélemény
Azbej Tristan: Felszólították a szervezeteket, hogy kövessék a magyar példát
– Felkérték, hogy a vallásszabadsággal foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozón beszédet tartson Magyarország és a korábban Donald Trump elnök által is elismert…
- Keresztényüldözés
Washingtoni nemzetközi csúcstalálkozón méltatták a Hungary Helps Program eredményeit
Az Egyesült Államok négy évvel ezelőtt tűzte zászlajára, hogy otthont ad a világban a nemzetközi vallásszabadsággal foglalkozó egyházi vezetők, civil…
- Keresztényüldözés
Időzített humanitárius és migrációs bombáról beszélt Azbej Tristan
Azbej Tristán a merényletet úgy minősítette: „Egyértelműen keresztényüldözés, annak is a legvéresebb formája.” Hozzátette, hogy Nigéria az az ország, ahol…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: Leszbosz vezetői úgy érzik, Európa magára hagyta, Magyarország pedig segítette őket
Az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány tavaly arról értesült a magyarországi görög kisebbségi önkormányzattól, hogy a görögországi…
- Keresztényüldözés
Az EU-ban több szó esik az úgynevezett iszlamofóbiáról, mint a keresztényüldözésről
Azbej Tristan az MTI-nek nyilatkozva elmondta: magyar kezdeményezésre az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) koncepciót dolgozott ki a kulturális örökség…
- Keresztényüldözés
A Katolikus Világhálózat videóban mutatja be a Hungary Helps ösztöndíjprogramját
Jelenleg 166, válságövezetekben élő keresztény diák tanul tizennégy magyarországi egyetemen a Hungary Helps ösztöndíjprogramja keretében – derül ki az angol…
- Keresztényüldözés
Magyarország a szülőföldön maradást támogatja Ghánában is
Elmondta, hogy látogatásának egyik célja volt a humanitárius szükséghelyzet felmérése, elsősorban az afrikai ország északi, különböző fenyegetéseknek leginkább kitett régiójában.…
- (H)arctér
Azbej Tristan: Magyarországon a zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás
Azbej Tristan erről az Antiszemitizmus Magyarországon: látszat és valóság című kétnapos, a Danube Institute által szervezett angol nyelvű konferencia megnyitóján…
- (H)arctér
Semjén Zsolt és Azbej Tristan Örményországba látogatott
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a tegnapi…
- Keresztényüldözés
A Hungary Helps segítséget ajánl a csehországi tornádó károsultjainak
A Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül azonnali gyorssegélyt biztosít a csehországi károsultak megsegítésére – közölte Azbej Tristan államtitkár…