Több mint száz diákot raboltak el Nigériában A dzsihadisták, akik már több emberrablás elkövetőiként jelentkeztek, iszlám államot akarnak létrehozni az afrikai országban.
Az emberrablók szabadon bocsájtották foglyaikat Nigériában Nigériában emberrablók több mint egy hónapi fogva tartás után szabadon engedtek szombaton 14 egyetemistát és oktatót.
Mozambikban több tízezren menekültek el az Iszlám Állam támadása miatt A dzsihadisták rendszeresen támadást hajtanak végre az afrikai ország északkeleti részén.
Újraszervezi magát az Iszlám Állam a közép-afrikai keresztény országokban A terrorszervezet korábban a muszlim többségű országokra összpontosította akcióit.
Mozambikban közel egymillió embert fenyeget éhínség a terrorizmus miatt Cabo Delgadóban 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Államhoz köthető iszlamisták.
A menekülő konvojt is megtámadták a mozambiki dzsihadisták Nem hagyják menekülni a katonák által evakuált civileket.
Amit eddig elértem, a Hungary Helps programnak köszönhetem Miután lediplomázott, munkájával szeretné megháláni mindazt, amit Magyarországtól kapott.